Orbán és a szülő-automata: így élcelődik egy holland karikaturista a kormány tervein
A családvédelmi akcióterv külső szemmel.
A családvédelmi akcióterv külső szemmel.
A hét legviccesebb rajza jelent meg a Politico brüsszeli hírportálon.
Egy kanadai karikaturista azt állítja, hogy Banksy több ötletét is tőle lopta el. A Twitterén igyekszik bebizonyítani, hogy egyes Banksy-stencileket ő már évekkel korábban megálmodott, beleértve a Blur Think Tank című albumához készült borítót is.
Letartóztattak és bebörtönöztek Törökországban egy 69 éves karikaturistát, aki rajzaival kigúnyolta Recep Tayyip Erdogan török elnököt.
A karikaturista Jimmy Craig papírra vetette, mi lenne, ha értenénk, amit kedvenceink beszélnek. Alkotásait a They Can Talk elnevezésű sorozatban foglalta össze.
A perzsák egyebek közt a nőgyűlöletéért kritizálják az elnököt.
Felforgató mémnek minősítették a csókos Putyint, börtön is járhat érte.
Gróf Balázs karikatúrista egyetlen rajzon elkapott mindent, ami Magyarországot ebben a hónapban lázban tartotta: Jani és az olimpia.
Nem kímélik a világ karikaturistái Donald Trumpot, az Imgur gyűjtötte össze, hogyan éreznek a művészek az új elnökkel kapcsolatban.
Három lövéssel végzett támadója azzal a jordániai íróval, akit vallásgyalázónak ítélt, a Facebookra kitett karikatúrája miatt állítottak bíróság elé.
Szép volt, Omar, a belga Mórickába biztos belefér a Király Gábort lepisilő Hazard-Manneken Pis. A Facebook-kommentelők se egyöntetűen lelkesek az alábbi műtől, sőt. Volt, aki azt írta, ő ugyan nem magyar, de sose látott még ilyen bántó munkát a rajzolótól.
Szerte a világban papírt és ceruzát ragadtak a karikaturisták. „Kire fogjuk kenni a saját problémáinkat ezután? – teszi fel a kérdést például ez egyik mű.
Egy amerikai illusztrátor fogta magát, és elkészítette néhány klasszikus modell képét. A végeredmény magáért beszél.
A vízbe fúlt három éves szír kisfiú szerepel egy neten terjedő kép szerint a Charlie Hebdo címlapján. Mindenki felháborodott, de kiderült, hogy nem is ezzel a címlappal jött ki a szatirikus lap, ennek ellenére a képet a szerkesztőség készítette.
Az előzetes tervekkel ellentétben nem vetítette le szombaton az iszlámellenes nézeteiről ismert Geert Wilders holland populista politikus Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat is tartalmazó televíziós politikai hirdetését a holland közszolgálati televízió (NPO), hanem ehelyett a Wilders vezette szélsőjobboldali Szabadságpárt egy régi videofelvételét sugározta.
A kubai karikaturista, Martinerának a keddi katasztrófáról készült rajzát posztolta a Twitterre a nemzetközi sajtószemle-hetilap, a Courrier International.
Az Orbán–Putyin-találkozóról szól egy szlovák karikaturista képe, amelyenk egymásnak esik a magyar kormányfő és az orosz elnök.