#karácsony

Balázs Fecó templomokban turnézik
 

Balázs Fecó templomokban turnézik

Adventi templomturnéra indul december 2-től Balázs Fecó, aki az 1984 és 1990 között megjelent, néhány hónapja már CD-n is elérhető, szintetizátorra írt komolyzenei szólómunkáiból játszik az ország összesen tizenegy városában.

MTI MTI


Egyre vékonyabb a decemberi (túl)költekezés
 

Egyre vékonyabb a decemberi (túl)költekezés

Bár még nyoma sincs a téli hidegeknek, hamarosan indul a karácsonyi szezon, amely hagyományosan a kiskereskedelem számára a legerősebb időszak minden évben. Az év utolsó hónapjára esik a háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásaiból származó összforgalom mintegy 10 százaléka a GfK Hungária háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásait monitorozó Háztartáspanel adataiból.

hvg.hu hvg.hu



Beindult a karácsonyi konzumálási gőzhenger
 

Beindult a karácsonyi konzumálási gőzhenger

A hét végén indult Európa-szerte az adventi vásárszezon: a karácsony előtti rendezvények igazi idegenforgalmi látványossággá nőtték ki magukat, és turisták százezreit mozgathatják meg másfél hónap alatt. Már megnyílt a Vörösmarty téren a Budapesti Karácsonyi Vásár is, immár tizennegyedik alkalommal, a december végéig tartó eseményre az idén is 600-700 ezer turistát várnak.

hvg.hu hvg.hu


Tippek: így készíthet egyedi adventi naptárat!
 

Tippek: így készíthet egyedi adventi naptárat!

Az adventi naptár elkészítése az első olyan aktus, ami a kirakatok bántóan korán elkarácsonyosodott világán túl valóban képes minket belesodorni az ünnep hangulatába. Megcsinálni szórakoztató, az eredményre csakis büszkék lehetünk, közben pedig végtelen tér jut a fantáziának. Ha tehát valamivel többre vágyunk, mint megvenni az uniformizált boltit, nyugodtan vágjunk bele.

hvg.hu hvg.hu


Praktikus újdonság a neten: karácsonyi kívánságlista
 

Praktikus újdonság a neten: karácsonyi kívánságlista

A Google nem véletlenül karácsony elé időzítette e-kereskedelemmel összefüggő újdonsága, a Shortlists bevezetését. A szolgáltatással mindenki összeállíthatja saját kívánságlistáját, majd megoszthatja azt ismerőseivel, hogy tudják, mit szeretne kapni.

hvg.hu hvg.hu

Fotók: így nézett ki egy náci adventi naptár
 

Fotók: így nézett ki egy náci adventi naptár

Egy 1943-as pamflet is azt bizonyítja: a náci Németországban mindent megtettek azért, hogy a karácsonyt minél inkább eltávolítsák Jézus Krisztus nevétől, és szigorúan nemzeti családi ünnepként kezeljék.

hvg.hu hvg.hu


Íme minden idők legmeghatóbb karácsonyi hirdetése
 

Íme minden idők legmeghatóbb karácsonyi hirdetése

"Adjunk egy kicsivel több szeretetet idén karácsonykor egymásnak" - ez a brit John Lewis áruház 2012-es karácsonyi hirdetésének üzenete, amelyre hatmillió fontot költöttek. A másfél perces videón egy hóemberlány és egy hóemberfiú megható történetét nézhetjük végig.

hvg.hu hvg.hu


Egyre langyosabb a decemberi bevásárlási láz
 

Egyre langyosabb a decemberi bevásárlási láz

Decemberben folyik az év legnagyobb bevásárlási őrülete, s ezen a gazdasági válság sem tudott különösebben változtatni. Sok kereskedő(cég)nek ebben az egy hónapban dől el, hogy milyen évet zár, sőt nem ritkán az is, hogy a következő évben is "kinyit-e"? A válság hatására azonban "válogatósabbak" lettek a vásárlók, azaz tovább erősödik a vételár mindenhatósága, s ezt a kormány jövőre bejelentett intézkedései csak fokozzák.

hvg.hu hvg.hu



23 ország eszi ugyanazt a csokimikulást
 

23 ország eszi ugyanazt a csokimikulást

Közel 1400 tonna, kizárólag valódi csokoládéból készült téli szezonális figurát gyártottak az idei karácsonyi ünnepekre a Nestlé diósgyőri üzemében; ennek 80 százaléka készült exportra, így 2012 telén 23 országba jutnak el Észak-Magyarországról a csokiból formázott termékek - közölte a Nestlé Hungária Kft. hétfőn az MTI-vel.

MTI MTI