Még két évig kitarthat az alkatrészhiány a bicikligyártásban
A gondok az egyik magyar gyártó szerint legfeljebb 2023 vége felé oldódhatnak meg.
A gondok az egyik magyar gyártó szerint legfeljebb 2023 vége felé oldódhatnak meg.
Egy tank üzemanyaggal 150 kilométert megy el, és a tankolása 10 percet vesz igénybe.
A tokiói olimpia botrányai kellettek az öttusaszövetség titkos döntéséhez a The Guardian szerint.
Keddtől a kerékpáros útvonaltervezés is elérhető Magyarországon a Google térképen. A Magyar Kerékpáros Klub már ki is próbálta az útvonaltervezőt, és talált benne javítani valót.
Ez átlagosan több mint napi 6500 használatot jelent, de szeptemberben volt, hogy 10 ezer ember közbringázott egy nap alatt.
Hat, köztük több A kategóriás kerékpármárkát is megszerzett a Pon Holdings egy 810 millió dolláros adásvétellel. Ezzel a világ egyik legnagyobb kerékpárgyártójává lép elő a holland cég.
Eddig 577 millió forintot osztottak ki több mint ötezer elektromos kerékpárra.
Bekeményít a BKK a széthagyott biciklik miatt.
A Balaton körbetekerése két, három vagy több nap alatt az egyik legjobb vakációs ötlet az országban. Kipróbáltuk, teljesíthető-e egy nap alatt a 200 kilométeresnél hosszabb táv különösebb edzés nélkül, olcsó bringával. És hogy van-e bármi értelme.
Olaszországban loptak el két bringát egy német pártól, a lopott holmit Romániába akarták csempészni, de nem sikerült.
Az utat csak néhány hete adták át.
Az akcióban azok a 12-25 éves, kerületi lakcímmel rendelkezők vehetnek részt, akik már megkapták az első két oltást.
Ennek járt utána a közszolgálati Deutsche Welle, amely szerint a profi tolvajok a legdrágább bicikliket választják ki, hogy azután eladják őket Európa egyik legszegényebb országában.
Már májusban biztos volt, hogy 2021 a magyar kerékpársport történelmének eddigi legnagyobb éve, de most erre is sikerült rátenni egy lapáttal. Az egyik főszereplő gratulál a másik főszereplőnek.
24 kilométerrel a cél előtt előbb megállították a szervezők a főmezőnytől leszakadt versenyzőket, majd kiderült, hogy nem tudnak autót küldeni értük, ezért közel negyedóra várakozás után arra kérték őket, hogy mégis kerékpárral menjenek tovább. A magyar sportoló azt állítja, hogy így is szintidőn belül ért célba, a hivatalos eredménylistán azonban az szerepel, hogy nem fejezte be a versenyt a limitidőn belül.