Kína halála után is belerúgott a Nobel-díjas ellenzéki aktivistába
A kínai kormány Liu Hsziao-po halála után is fontosnak tartotta közölni, hogy szerintük a néhai ellenzékit nem kellett volna kitüntetni.
A kínai kormány Liu Hsziao-po halála után is fontosnak tartotta közölni, hogy szerintük a néhai ellenzékit nem kellett volna kitüntetni.
MTI
A kínai kormány utasította a netszolgáltatókat: oldják meg, hogy jövő februártól a magánfelhasználók egyáltalán ne férhessenek hozzá a VPN-ekhez. Ez a lépés rengeteg világszerte népszerű oldaltól zárná el a legnépesebb országban élőket.
hvg.hu
Kassán a US Steel eladni készül a vasművet, a vevő egy hongkongi cég. A Bloomberg hírügynökség tudósítója ebből az alkalomból a helyszínre látogatott, hogy megtudakolja: mit gondolnak erről Szlovákia keleti részén, ahol ez a szocializmusból örökölt óriás az egyik legnagyobb munkaadó.
hvg.hu
Kína elkezdte szerdán benépesíteni első külföldi katonai támaszpontját a Vörös-tenger stratégiai jelentőségű bejáratánál elhelyezkedő Dzsibutiban.
MTI
Kína komolyan veszi tervét, miszerint a következő 20 évben embert küld a Holdra. Ezt készítik most elő egy 200 napos kísérlettel.
hvg.hu
Kína a megújuló forrásokból előállított energia termelésében 2016-ban megelőzte az Egyesült Államokat a BP olajtársaság hétfőn kiadott legfrissebb Statistical Review of World Energy című tanulmánya szerint.
MTI
A színhely Észak-Korea és Kína határa, Dandong városa, amely a kínai oldalon fekszik. Itt járt az AFP tudósítója.
hvg.hu
Kína beszüntette katonai kapcsolatait Észak-Koreával - jelentette ki a kínai védelmi minisztérium egyik képviselője a Channel News Asia szingapúri hírtelevíziónak nyilatkozva.
MTI
A G20-csúcs idején készült interjúban az egyházfő meg is nevezte az USA és Oroszország, Kína és Észak-Korea, Aszad és Putyin szövetségét. Erős, föderális Európa mellett érvelt.
MTI
Egy innovatív, érdekes, kiterjesztett valóságon alapuló értesítést kapnak egy kínai egyetem leendő hallgatói, ha felvették őket. A tájékoztató "levélben" rögtön körbejárhatnak az egyetemen is.
hvg.hu
Ötezer évvel ezelőtt élt közel kétméteres emberek csontvázát találták meg.
MTI
Üzembe helyezték a Panda Power Plant első napkollektorait. Nem csak hasznos lesz, ha elkészül az egész erőmű, hanem látványos is.
hvg.hu
A férfi bevallotta feleségének másságát, így a családja kérésére kezelni kezdték egy kínai kórházban 2015 őszén.
MTI
Megnyílt a 9000 milliárd dolláros kínai kötvénypiac. A külföldi befektetők első körben Hongkongon keresztül érhetik el a világ harmadik legnagyobb ilyen típusú piacát.
hvg.hu
A kínai Land Airbus a tervek szerint 1400 embert szállított volna 60 km/h-val, városon belül. Most viszont egészen másfajta fordulatot vett a projekt.
hvg.hu
A majdnem 400 méter hosszú OOCL Hong Kong, az Orient Overseas Container Line (OOCL) kínai hajótársaság konténerszállító hajója a németországi Wilhelmshaven Jade Weser kikötőjébe érkezett vasárnap. A több mint 21 400 szabványos konténernyi férőhellyel rendelkező hajó a világ legnagyobb konténerszállító vízi járműve.
MTI
Egy hónapon belül harmadszor találkozik Hszi Csin-ping kínai és Putyin orosz elnök. Mindketten részt vesznek a G 20 csúcson a hétvégén Hamburgban. Hétfőn és kedden orosz–kínai csúcs lesz Moszkvában, ahol nemrég Kissinger egykori amerikai külügyminiszter járt, hogy előkészítse Trump és Putyin első személyes eszmecseréjét Hamburgban.
hvg.hu
Első fokon, nem jogerősen több mint 200 millió dollárnyi kártérítés megfizetésére kötelezték a Syngentát az Egyesült Államokban. A svájci vegyipari és biotechnológiai vállalat két génmódosított (GMO) kukoricahibrid-vetőmag miatt került bajba.
hvg.hu
Jó eséllyel ez a világ legbonyolultabb felüljárórendszere, melyben ember legyen a talpán, aki elsőre képes eligazodni.
hvg.hu
Ha valósak a személyi igazolványában szereplő adatok, akkor 1886. június 25-én született a Kínában élő Alimihan Seyiti, és lehet, hogy ő a világ legidősebb élő embere.
hvg.hu