#Kína


Mi köze Kínának egy Fejér megyei kastélyhoz?

Peking történetéről szóló kiállítás fog nyílni egy Fejér megyei kastély uniós pénzből felújított főépületében. L. Simon László szerint ez a vidék a "magyar Loire", de hogy kerül a képbe Kína?


Videó: Egy panda sétálgatott a kínai utcákon

Nem mindennapi felvételeket készített egy biztonsági kamera egy délnyugat-kínai város parkjának bejáratánál. Egy óriáspanda sétálgatott az utcán, átkelt a zebrán, majd többször is kísérletet tett a park kerítésén áthatolni.


Késes támadást követtek el Kanton főpályaudvarán

Késes támadók legalább kilenc embert megsebesítettek a dél-kínai Kanton város pályaudvara előtt, válogatás nélkül támadva rá emberekre – jelentette a Hszinhu hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva pénteken. Az egyik támadót a helyszínen lelőtték a rendőrök, egy másik társát elfogták.



Szaporodtak a pandák Kína erdeiben

Kína három tartományának erdőiben 268-cal több pandát találtak, mint tíz évvel ezelőtt. A vadon élő pandák száma tehát 1864 - derült ki egy a napokban közreadott átfogó jelentésből.



Ismét az oroszokat tartják a főellenségnek az amerikaiak

Míg tavaly még Kínát tartották hazájuk legfőbb ellenségének az amerikaiak, addig idén már Oroszország vette át az első helyet az Egyesült Államokra a legnagyobb vélt fenyegetést jelentő országok listáján - derült ki a Gallup közvélemény-kutató felméréséből.




Kínai holdújév: Idén is sok a tűzeset, 44-en meghaltak

Kínában negyvennégyen meghaltak, és tizenheten megsérültek a holdújév első hetének tűzeseteiben. Országszerte több mint 15 700 tűzhöz riasztották a tűzoltókat – jelentette a közbiztonsági minisztérium közleménye alapján a kínai média szerdán.



Nagyon szoros a technológiai csata Kínában

Az még egy dolog, hogy egy-egy százaléknyi a különbség a legnagyobb tech cégek eladásai között Kínában, de az még érdekesebb, hogy milyen óriási potenciál van még a világ legnépesebb országában.



Bárcsak ilyet vezetne be a BKV

Hamarosan gyökeres változások állnak be a kínai ingázók életében, ugyanis a pekingi tömegközlekedési eszközökön használatos menetdíjkártyákat okos csuklópánttal váltják majd fel. A csuklópántokat össze lehet majd szinkronizálni a mobilokkal is, illetve monitorozzák is majd viselőjük fizikai állapotát.