#Kína


Elszólták magukat a kínaiak az új repülőgép-hordozóról

Vélhetően elkészültek Kína második repülőgép-hordozójának kiviteli tervei, miután egy vidéki kormányzat az interneten büszkén hozta nyilvánosságra, hogy egy helyi cég megnyerte a hajó tápkábelrendszerére kiírt tendert – írta a South China Morning Post című hongkongi napilap hétfőn.



Ismét ezrek tüntettek Hongkongban

Ezrek vonultak az utcára vasárnap Hongkongban, hogy emlékeztessék a városvezetést, továbbra is ki akarják fejezni véleményüket a választási reform kiszélesítéséről - számolt be a megmozdulásról helyszíni tudósításában a South China Morning Post (SCMP) című lap online változata.


Gyengén kezdte az évet a kínai gazdaság

A kínai feldolgozóipar hivatalos teljesítménymutatója januárban visszaesést jelző 49,8 pontra esett a decemberi 50,1 pontról, a nem feldolgozóipari ágazatoké pedig 53,7 pontra csökkent a decemberi 54,1 pontról.


Reagálnak a kínai kereskedők

Két, a kínai kereskedőkről, működésükről, és arról szóló cikkünkre, hogy a magyar adóhatóság mennyire elnéző vagy sem velük szemben, a Magyarországon működő kínaiakat összefogó egyik szervezet (Magyarországi Kínaiak Közügyeit Koordináló Csoport Platforma) reagálni kívánt.



Sokkoló tüdőfilmmel kampányolnak a cigi ellen Kínában

Penészre hasonlító fekete foltok borítják el az évek óta masszívan dohányzók tüdejét. A régóta ismert tényt egy sokkoló videóval is megfejelték a kínai antidohányos kampányban. Egy 15 és egy 30 éve füstölő beteg tüdejét mutatták meg az állami tévé nézőinek. Arra is felhívták a figyelmet, hogy nemcsak az járhat így, aki önszántából, hanem az is, aki passzívan szívja a cigifüstöt.


Nem is hallottunk róluk, de gigacéggé nőttek ezek a kínai vállalatok

Hallott már a Galanzról? Mit gyárthat a Foton? Melyik piacon versenyző a Chery? Jó márka-e a Li-Ning? És a Shanghai Tang? Nyugodjon meg, nemcsak idehaza, egész Európában is csak pislognának a megkérdezettek, mert valójában arról sincs fogalmunk, hogy ezek a cégek léteznek. Pedig ideje volna ízlelgetni a szokatlan neveket, mert ha egyszer ezek a kínai cégek úgy döntenek, lerohanják Európát, igazából semmi nincs, ami megállíthatná őket. Van, amelyiknek fél EU-nyi ügyfele van, egy másik egy fontos görög kikötőbe vásárolta be magát, többnél pár százezren dolgoznak. De sokuknak még elég a belföldi piac.



Botrányba fulladt egy volt főrendőr szalamanadravacsorája Kínában

Nem volt szerencséjük a dél-kínai riportereknek, akik egy volt helyi főrendőr szalamandravacsoráját akarták kifigyelni egy étteremben. Az asztalhoz merészkedtek, de lebuktak és kaptak pár pofont. A volt rendőrök egy óriás szalamandrát akartak megenni, ami védett állat, ráadásul nagyon drága is.







A szalonna vág haza egy kínai várost

Kína északkeleti részén az egyik városban január eleje óta komoly mértékben megugrott a légszennyezettség mértéke. A felfelé kúszó mutatók mögött pedig nem más, mint a szalonna otthoni füstölésének felfutása állhat.


Ön is felkerülhet a kínai feketelistára, ha kínai

Listát készít a kínai turisztikai hivatal (NTA) azokról a kínai utazókról, akik külföldön botrányosan viselkednek – jelentette a Beijing Times című napilap. A hatóságok azért szeretnék megregulázni és helyesebb viselkedésre kényszeríteni a turistákat, mert az elmúlt hónapokban több, nagy visszhangot kiváltó incidens is történt kínai főszereplőkkel.


Kína olyat lépne, amire még soha nem volt példa

Unortodox adóztatási módszerhez folyamodik Kína, hogy letörje a korrupciót és új bevételekhez jusson. A tervek szerint az idei évtől szigorúbban veszik azokat a szabályokat, amelyek minden kínai állampolgárnak kötelezik az anyaországban történő adózást, függetlenül a jövedelem termelésének helyétől. Azonban a konkrét megvalósíthatóság részletei homályba vesznek, és számos körülmény nehezíti országon belül és kívül egyaránt.