Holttestet találtak a Börzsönyben – túrázók riasztották a rendőröket
A Kovács-patakban egy idősebb férfi holttestére bukkantak, aki már régebb óta halott lehetett.
A Kovács-patakban egy idősebb férfi holttestére bukkantak, aki már régebb óta halott lehetett.
Beomlott az Izlandon kitört vulkán frissen képződött krátere, és a forró láva már másik irányban ömlik ki belőle - ez látható azokon a felvételeken, amelyek a Reykjavíktól délnyugatra fekvő vulkánról szerdán készültek.
A kirándulók letértek a kijelölt útvonalról, 15 órán keresztül keresték őket a hegyimentők.
Szerencsére ki tudták menteni őket.
Az elmúlt hétvégéken közlekedési káoszt okoztak a Normafára autóval érkező kirándulók, most egy buszjárattal enyhítenék a parkolási problémát.
Gyakran nem lehet tartani a sétányokon a védőtávolságot.
Több emberre is rátámadt egy férfi a Hármashatár-hegy környékén.
A nő és a gyerekek 34 napon át bolyongtak az erdőben, ezalatt bogyókat ettek.
A hirtelen megáradó víz elől menekülve felmásztak egy sziklára, de lejönni már nem tudtak. Hegyi- és barlangi mentők mentek értük.
A Pilisi Parkerdő Zrt. szerint jobb megoldás, ha a kirándulók egyszerűen haza viszik a szemetüket. Arról még nem nyilatkozott az erdészet, hogy mi lesz a hulladékkal, ha trehányak az emberek.
Az osztrák hegyekben 139 turista halt meg az idei nyári szezonban, tízzel kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában.
Meghalt az öt éve, Jemenben elrabolt ötfős német család három tagja – közölte kedden az elhurcolt családfő sógora a berlini külügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva. A tárca nemrég levélben értesítette a családtagokat a 2009 júniusában elrabolt rokonaik haláláról. A minisztérium "megbízható titkosszolgálati információkra" hivatkozott. A házaspár másik két gyermekét, két kislányt korábban sikerült kiszabadítani.
A gyalogosokhoz hasonlóan – ha nem korlátozzák – a lovasok is szabadon tartózkodhassanak az erdőkben – ezt javasolja a parlamentnek benyújtott törvényjavaslatában két fideszes képviselő.
Balesetveszélyessé váltak a Pilis és a Visegrádi-hegység erdei a csütörtök virradóra lehullott 30-40 centiméter friss hó miatt - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt.
Eltévedt kirándulókat, egy nőt és egy férfit mentettek meg rendőrök a Börzsönyben.
Még folyamatban van annak a holttestnek az azonosítása, amelyet kirándulók találtak meg a baranyai Tenkes-hegyen.