#kivándorlás

Ekkora emberveszteség a II. világháború óta nem érte Magyarországot

A közmunkarendszer felduzzasztása együtt jár a munkahelyek színvonalának lerontásával, és ennek komoly szerepe van ösztönzőként az országból való elvándorlásban - hangzott el a Politikatörténeti Alapítványnak azon a beszélgetéssorozatán, amely a „25 év után” címet viseli, és amely a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadot elemzi baloldali szakértők bevonásával. Ezúttal Balázs Péter volt külügyminiszter és Magyarország első EU-biztosa, Andor László, aki szintén brüsszeli ex-biztos, illetve Pitti Zoltán, az adóhivatal korábbi elnöke adott lehangoló elemzést az elmúlt 25 – és különösen az utolsó öt év – gazdaságpolitikájáról és külgazdasági stratégiájáról. Nem meglepő módon ostorozták az Orbán-kormányt.


Fidesz-holdudvar: Semmi köze a kormánynak a kivándorláshoz - videó

Balázs Pétertől Fekete Györgyön át Gulyás Gergelyig kormánypárti politikusokat és a holdudvar tagjait kérdeztük arról, vajon felelős-e a kormány azért, hogy két évtizede nem volt ilyen magas az országot elhagyni szándékozók száma. Az Orbán Viktor korszakértékelő beszéde előtt készült rövid interjúkból kiderült: sok oka van a kivándorlásnak, de a kormányzati politika nincs köztük.





Marslakóknak nézték a kivándorló magyarokat

Felelevenítette az urbanlegends.hu városi legendákkal foglalkozó portál a 20. század első felében Amerikába vándorló, többségében zsidó származású magyar tudósokról szóló különleges történeteket.


Vissza is lehet jönni: mi hozza haza a magyar orvost Németországból?

Miközben még mindig naponta átlagosan több mint egy orvos távozik az országból, vannak olyanok is, akik több év külföldi munka után inkább hazatérnek. Nincsenek sokan, nincs trendfordulat, de akad ilyen is. Sipos Péter például öt évig dolgozott Németországban, de most haza lehetett csábítani – igaz, nem a közegészségügybe. Elmesélte, miért tett így.



Nincs megállás, kiürül az ország

Megállíthatatlan a magyarok elvándorlása, sőt, a friss hivatalos statisztika szerint az ütem még jelentősen emelkedik is. Minden évben egy közepes város lakosságának népességével csökken az itthoniak száma, az agyelszívás és a kontraszelekció riasztó méreteket ölt. A képzett fiatalok vagy rögtön az iskola után, vagy pár év hazai szakmai gyakorlattal mennek külföldre, és visszatérni csak kevesen akarnak.


Nyugdíj: a kivándorlástól is csak rosszabb lesz a helyzet

Azért is sürgető a minél előbbi nyugdíjreform megvalósítása, mert az alacsony születésszám mellett a folyamatos kivándorlás is veszélybe sodorja a társadalombiztosítást, emiatt peidg 2030 után jelentősen romlani fog a nyugdíjasok helyzete - figyelmeztet a Népesedési Kerekasztal.


Az osztrákok Pristinában próbálják megállítani a Koszovóból érkező menekültáradatot

Az osztrák belügyminiszter a koszovói fővárosban járt, ahol felhívta a helyiek figyelmét: nem igaz, hogy mindenki, aki átjut Ausztriába, menedékjogot és munkát kap. Ehelyett chartergépekkel szállítják haza azokat, akik jogtalanul tartózkodnak ott. "Sokan sok pénzt adtak azért, hogy az Európai Unió országaiba jussanak, de amikor majd visszatérnek, szegényebbek lesznek, mint indulás előtt" - fogalmazott Johanna Mikl-Leitner.



Magyarországon most nem létezik popzene – Wellhello-interjú

Wellhello névvel eddig mindössze két számot jelentetett meg Fluor Tomi és Diaz, mégis országszerte óriási az érdeklődés a koncertjeik után. Mit jelent egy aranylemez? Hogyan érdemes használni a Facebookot és a bulvárt? Hol vannak Fluor excsajai? Interjú.





El lehet menni: "Erős lettem, nem félek semmitől, jöhet bármi”

Gabi öt éve él Nagy-Britanniában, a London melletti városban találta meg szerencséjét, úgy, hogy se nyelvtudással, se magasabb iskolai végzettséggel nem rendelkezett, mikor elindult. Öt év alatt megvalósította jó pár álmát, és még akkor is vígan megél az Egyesült Királyságban, ha egy nap dolgozik a héten. Sokan mondják, hogy Angliában sincs kolbászból a kerítés egy magyarnak, szerinte csak meg kell tanulni kolbászt készíteni.


„Azt kaptam karácsonyra, hogy anya kijön hozzám”

„Nincs rá pénzem”, „nem engedtek el a munkahelyemről”, „hozzám jönnek ki”. A legfrissebbnek számító statisztikák szerint legalább 350 ezer magyar élt 2013 elején külföldön legkevesebb egy éve azok közül, akik a rendszerváltás után mentek ki. Arról semmilyen adat nincs, hogy a számuk azóta hogyan változhatott, és hogy mekkora részük mozdul meg karácsonykor. Mindenesetre a hvg.hu külföldön élő magyar fiatalokat kérdezett, akik valamiért nem itthon töltik az ünnepeket.


Magyarnak lenni New Yorkban

Nem egységes a New York-i magyarok élete, nincs magyar negyed sem, de néha megcsillan az amerikai álom, még ha csak egy régóta vágyott kabrió képében is: a Bartha Máté által fotózott, hosszabb-rövidebb ideje New Yorkban élő magyarok a saját szavaikkal mondják el történetüket. Az anyag a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója és a Hungarian Initiatives Foundation közös projektje keretein belül valósult meg. Hét fiatal magyar fotós kapott lehetőséget arra, hogy New Yorkban egy hónapig a magyarságot kutassa, a terepmunka eredménye a Külhon – Magyarok New Yorkban c. kiállítás formájában látható a Capa-központban január 18-ig.


Kreatív ellenállás: Európa-szerte terjesztik a felháborodást

Minél több magyar költözik a külföldi nagyvárosokba, annál szervezettebben fogalmazódik meg sokak nemtetszése a hazai politikai történésekkel szemben. A kint élőket napi szinten foglalkoztatja az Orbán-kormány tevékenysége, még ha mindennapjaikat a lehető legkevésbé is érinti az. Nemcsak a külföldi nyilvánosság tájékoztatása a céljuk, hanem az is, hogy eljuttassák az üzenetet otthonra: bármilyen távol érdemes a haza sorsával foglalkozni, hogy élhető országba térhessenek vissza. A Közfelháborodás Napján Londonban, Berlinben és Bristolban is tüntetnek.