#költségvetés


Elfogadták a zuglói költségvetést: Papcsák és a helyi média járt jól

Elfogadták Zugló idei költségvetését – értesült a hvg.hu. A kerület rendelkezésére álló 34 milliárd forint azonban nem tűnik elégnek. Erre utal az, hogy a fideszes képviselők – a költségvetés részeként – megszavazták egy 5,5 milliárd forintos kötvénykibocsátás lehetőségét. Úgy, hogy a korábbiból is megvan még 2 milliárd forint.



Megcsappant a miskolci színház támogatása

Az Észak-Magyarország keddi számában azt írja: a művészeti intézmények közül a Miskolci Nemzeti Színház támogatása igencsak megcsappant, látható a költségvetés tervezetében, hogy 59 millió 900 ezer forinttal kevesebbet kap az önkormányzattól működési hozzájárulásként.



Nadrágszíjlista: ezekből lehet még megszorítás

Kedden ismerteti a kormány gazdasági kiigazító csomagját Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Sorba vettük, hogy mi minden lehet a megtakarítási intézkedések célpontja. Ha ezek mindegyikét most nem vezetik is be, később szükség esetén még könnyen elővehetik őket.



Elfogadták Győr költségvetését

Elfogadta a megyei jogú város közgyűlése pénteken Győr idei költségvetését. A büdzsé a tavalyinál mintegy kétmilliárddal kisebb, mintegy 41,6 milliárd forintos bevételi és kiadási főösszeggel számol. Az előterjesztést 16-an támogatták, ami megegyezik a Fidesz-KDNP frakció létszámával, hatan voksoltak ellene.






Másfél milliárdos hiány Baranyában

Másfél milliárd forintos hiánnyal és mintegy száz álláshely megszüntetésével számol idén a Baranya Megyei Önkormányzat, amelynek költségvetését csütörtökön fogadta el a közgyűlés.