Koronavírus miatt próbálták lezárni a sanghaji IKEA-t, kitörtek a vásárlók - videó
Mindezt egy hatéves kisfiú miatt, aki kontaktszemélynek számított.
Mindezt egy hatéves kisfiú miatt, aki kontaktszemélynek számított.
Bár Kína többször hadgyakorlatozott a Tajvani-szorosban az elmúlt években, a jelenlegihez hasonló átfogó műveletre még nem került sor.
Időközben japán és kínai források is arról kezdtek beszélni, hogy a kínai sereg több rakétát is átlőtt Tajvan felett.
A „középvonal” egy nem hivatalos, de nagyrészt betartott demarkációs vonal, amely a Tajvani-szoros közepén húzódik, elválasztva Kínát és Tajvant. Ritkán fordul elő, hogy katonai repülőgépek átlépik, most mégis megtörtént.
A Morawiecki-kormány most abban bízik, hogy az Európai Bizottság felszabadítja a Helyreállítási Alap Lengyelországnak járó 58 milliárd euróját. De kérdés, így lesz-e, mert az igazságszolgáltatás függetlenségét sértő helyzet nem szűnt meg.
A DK szerint a Momentum zsarolni próbálja őket azzal, hogy nem akarja megszavazni Bősz Anett főpolgármester-helyettesi tisztségét, a Momentum viszont azt szeretné elérni, hogy parlamentbe jutott politikusaik posztjára ők jelölhessenek utódot. A két párt vitája odáig fajult, hogy szerdán határozatképtelenné vált miatta a Fővárosi Közgyűlés.
Az orosz külügyminiszter azzal vádolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy csak „úgy tesz, mintha” tárgyalna, majd „jó színésznek” nevezte őt.
Csehország néhány tucat T-72 típusú tankot és más harci járművet küldött Ukrajnának. A cseh hadsereg felajánlását a szövetséges NATO-tagországokkal előzetesen egyeztették, és vonaton szállítják Ukrajnába.
A magyar nemzeti érdekek nem lehetnek mások, mint a transzatlanti közösség egészének érdekei. Megalkuvásmentesen részt kell vennünk a szövetségi rendszerünk Oroszország politikájának alakításában és érvényesítésében, nincs helye különutasságnak. Nem a fogadkozások és az üres szavak számítanak, hanem a tettek. Vélemény.
Az elemzők kiemelték, hogy a Krím annektálása óta eltelt hét évben az ukrán gazdaság évi 40 milliárd dollár veszteséget szenvedett.
Van kész válaszunk arra, hogy mi tesz minket emberré? Közhelyek forognak a szánkban, ha megkapjuk ezt a nagy és súlyos kérdést, talán érezzük, sejtjük, mégis nehezen körvonalazzuk. Szerencsére időről időre veszi valaki a fáradságot, és igyekszik megfogalmazni helyettünk ő. Lássuk, mire ment Maria Schrader és az Én vagyok a te embered.
Most először érzem az orosz fegyveres fellépés lehetőségét, de ez nem lenne új háború, az összecsapás már nyolc éve tart, ami most jöhet, az az eszkaláció – mondja Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Szerinte az orosz számítás az, hogy Ukrajna erősebbé válik, egyre modernebb és jobb nyugati fegyvereket kap, így egyelőre olcsóbb lehet egy támadás, mint egy-két év múlva. De nem lehetünk benne biztosak, hogy ez valóban bekövetkezik – teszi hozzá a szakértő.
Abból, hogy a mi szemszögünkből – és sok más szempontból is – irracionálisnak tűnik az intervenció, nem következik, hogy Putyin nem lépi meg. Ukrajna státusza az orosz elnök számára az első számú stratégiai kérdés. Vélemény.
A központi kormányzat következetesen tagadja, hogy civil célpontokat támadna a tigréi felkelőkkel szembeni, évek óta tartó küzdelmében.
Vezethet-e világméretű konfliktushoz egy kis ázsiai sziget geopolitikai hovatartozása? Egyáltalán miért olyan fontos Kínának Tajvan, és az Egyesült Államok miért érdekelt abban, hogy az ázsiai óriás ne szerezhesse meg magának?