Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás
Összesen öt országgyűlési képviselő kapott olyan idézést, amiben téves dátum szerepelt.
Összesen öt országgyűlési képviselő kapott olyan idézést, amiben téves dátum szerepelt.
Tóth Endre, a párt országgyűlési képviselője szerint a rendőrség hivatali visszaélést követett el vele szemben.
Hadházy Ákossal együtt át akarták adni a követeléseiket is, de állítólag senki nem volt az épületben.
Több diák is kaphatott bírságot a politikus szerint.
Az LMP társelnöke szerint a Momentummal pont azért van most konfliktusuk, mert a 2022-es országgyűlési választások után egyetértettek abban, hogy ügyek mentén kell politizálni, nem pedig csak feszültséglevezetésre alkalmas akciókat végrehajtani. Ungár szerint a Momentum azonban nem változtatott, a könnyebb utat választotta és maradt a látványos tartalmatlan politikai akcióknál.
„Csak azokkal működünk együtt, akik mögött van társadalmi támogatottság” – mondja a momentumos Donáth Anna, aki szerint a DK támogatottságának növekedése csupán az ellenzéken belüli átrendeződésből ered.
Ismét nekiálltak lebontani a miniszterelök budai várbéli hivatala előtti kordont a Momemtum képviselői és szimpatizánsai csütörtökön.
A Belügyminisztérium államtitkára válaszába belecsempészte a véleményét is, miszerint külföldről, pénzzel támogatják a kordonbontó akciókat.
Nyolcadik alkalommal szerveztek kordonbontást a momemtumos képviselők a budai Várban.
Hetedik alkalommal szerveztek kordonbontást a momemtumos képviselők a budai Várban, ezúttal is a státusztörvény ellen tiltatkoztak.
A kormánypárti válaszadók 16 százaléka ugyanakkor nem is hallott arról, hogy tüntető diákokat oszlattak könnygázzal a rendőrök.
Gyülekezési joggal visszaélés, hivatalos személy elleni erőszak, egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése, garázdaság, rongálás – elárulta a rendőrség, mivel gyanúsítja az április 24-ei, május 3-ai és május 9-ei kordonbontások résztvevőit, köztük országgyűlési képviselőket.
Még fideszes szülőket is maga ellen hergelt a hatalom, amiért erőszakkal lépett fel a fiatalokkal szemben, akik az oktatás körülményeinek javítását követelték a kormányfő hivatala előtt. A civilek érzelmi hullámvasúthoz hasonlítják a küzdelmet, tudván: a sikerhez még sok erő és türelem kell.
Hadházy Ákos szerint most már bizonyítéka is van a hatalom cinizmusának.
Csőgör Péter 1997-től 1999-ig, majd 2016-tól tavalyig dolgozott rendőrként. A kettő között inkább elment pénzt keresni az autóiparba, mert mérnöki diplomája is van. Ha muszáj, tud mihez kezdeni, de ahogy mondja: taknyos kora óta zsaru akart lenni.
A párt arról számolt volna be, hogy Orosz Anna momentumos országgyűlési képviselő a Karmelitához hívja a népet.
Havasi Bertalan sajnálta a demonstráló momentumosokat, és rosszul esett neki, hogy nem köszöntek rá.
Kevesebb mint egy héttel a legutóbbi, kemény rendőri fellépést kiváltó megmozdulás után a Momentum képviselői a közoktatást átalakító javaslat ellen tiltakozva kedden reggel ismét a Várba vonultak. Köztük van a múlt héten előállított Tompos Márton is.
Az ügyészség és a bíróság egyetértett abban, hogy „a testi kényszer” alkalmazása törvényes és indokolt volt.