Donáth Anna: Ha semmit sem tanulunk 2022-ből, annak 2026-ban is bukás lesz a vége
„Csak azokkal működünk együtt, akik mögött van társadalmi támogatottság” – mondja a momentumos Donáth Anna, aki szerint a DK támogatottságának növekedése csupán az ellenzéken belüli átrendeződésből ered.
HVG: „Aki ott folytatja az orbánozást, ahol abbahagyta, semmit sem értett meg a vereségből” – írta 2022-ben. Ehhez képest a „Kösz, Orbán!” szlogennel futó óriásplakát-kampányuk színtiszta orbánozás.
Donáth Anna: Azt is mondtam, hogy a tartalmatlan orbánozással kell felhagyni. Arra viszont fel kell hívni a figyelmet, hogy a kormány felelős a kiugró inflációért, az uniós pénzek befagyasztásáért.
HVG: Meg azt is írta, hogy nem a kemény magnak szóló látványos akciók kellenek. A kordonbontás nem ilyen?
D. A. : Az említett inflációs kampányunk nem is a kemény magnak szól, hiszen az ország jelentős része nem tudja, hogy nem Brüsszel, nem a háború, hanem az Orbán-kormány miatt nem tudja kifizetni a bevásárlást. A kordonbontás valóban a szimbolikus politizálás terepe, ha csak és kizárólag ilyen akciókból állna a Momentum politikája, akkor én most nem ülnék itt, mert azzal én sem tudok azonosulni.
De szimbolikus politikára is szükség van, kell egy szelep, ahol a törzsszavazók kiengedhetik a feszültséget, a dühöt.
Ettől nem fog megbukni a kormány, de találtunk egy olyan szimbólumot, amiben minden benne van, amitől ez az ország rohad. A kordont, amit a kormány a nép és az elit közé húz, hogy mögötte sütögesse a pecsenyéjét a mi adónkból.
Tompos Márton a Fülkében: A kordon a rendszer szimbóluma, de a lebontásától még nem lesz demokrácia
Mi a célja a kordonbontásnak a miniszterelnök irodájánál? Jogos-e rendőrállamot kiáltani, ha a tüntetők nekimennek a rendőröknek és ők ezt viszonozzák? Segíti-e az ellenzéki pártok ügyét mindaz, ami a Karmelitánál történik, vagy csak tovább szilárdítja a politikai oldalak elszigetelődését? Ezekre a kérdésekre válaszolt közéleti podcastunkban Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője, akit a szerdai megmozdulások után bevittek a rendőrök.
HVG: Nem volt felelőtlen lépés középiskolásokat bevonni az akcióba?