Hetedik alkalommal bontották a miniszterelnök irodája előtti kordonokat a momentumos képviselők kedden a budai Várban.
Az akcióval a státusztörvény ellen is tiltakoztak, amelyet pénteken akar átverni a parlementen a kormány. Az akcióról élőzött is a hvg.hu, amit itt nézhet meg:
A kordonok lebontása után rendőrök igazoltatták a képviselőket, de jelezték, hogy semmivel nem vádolják őket, csak felírják az adataikat, majd hasonlóan cselekedtek az újságírókkal és a fotósokkal szemben is. Mint helyszíni tudósítónk jelentette arra hivatkoznak, hogy "a közrend, közbiztonság védelme érdekében" van erre szükség, de azt is elmondták, hogy eljárás nem indul azok ellen, akiket igazoltattak.
Az igazoltatás után békén hagyták a momentumosokat, akik reggel nyolc után is még ültek a kordonokon. Közben oldalt behajtott két fekete Transporter, amilyennel Orbán Viktor is szokott közlekedni, de fent nem szállt ki belőlük senki: mindkét kocsi lehajtott a garázsba.