Visszaszólt a New York Timesnak a kormányszóvivő
Könnyen elvarázsolhatják az emberi jogi badarságok azt, aki egy belső-manhattani irodából szerkesztőségi cikkeket írogat – vágott vissza a kormányszóvivő az amerikai lapnak.
Könnyen elvarázsolhatják az emberi jogi badarságok azt, aki egy belső-manhattani irodából szerkesztőségi cikkeket írogat – vágott vissza a kormányszóvivő az amerikai lapnak.
A kormányszóvivő szerint Gyurcsányék alatt nagyobb volt a korrupció, és nincsen olyan jelzés, ami alapján Magyarországon most nagyobb aggodalomra lenne ok a korrupcióval kapcsolatban.
A nyári szünet előtti utolsó kormányinfót tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő.
Kovács Zoltán kormányszóvivő, a sorosozásról elhíresült egykori Soros-ösztöndíjas ügyesen helyezkedő, fegyelmezett feladat-végrehajtó, aki néha túltolja a biciklit.
A magyar-román határon még nem kezdenek bele a kerítésépítésbe, de bármikor sor kerülhet erre, miután a kormány az egész országra kiterjedő migrációs válsághelyzetet hirdetett, pusztán arra hivatkozva, hogy nem tudják, milyen reakciót vált ki a menekültekből az, hogy lezárnak előttük minden határt. Ez nem tűnik elégséges indoknak, hiszen a válsághelyzetet egészen konkrét körülmények, például közvetlen veszély esetén rendelhetik el.
Folytatódik a csok-láz, főleg, hogy kijöttek egyes részletek is. Ha minden bejön, ez is hozzájárulhat az amúgy is szárnyaló magyar gazdaság további gyorsításához. Brókerrendőrséget hozott létre a jegybank, sőt Matolcsy külön bejáratú testőrségét is felfegyverzik: 200 ezer pisztolylőszert vásároltak, meg persze fegyvert is hozzájuk. Erősít a gondolatrendőrség is: Giró-Szász cége faragja újra az MTI híreit, majd passzolja el azokat a kereskedelmi médiának. Körbejárt a kasza az adóhivatalnál és nehéz idők jöhetnek az IKEA-ra is: versenytársat kaphat. Heti gazdasági összefoglaló a hvg.hu-tól.
Kovács Zoltán szerint sok azonosság van Magyarország és Lengyelország múltjában, jelenében és jövőjében is. Ha Románián és Ukrajnán keresztül jönnek majd a menekültek, abban Lengyelország is érintett lehet - mondta.
Az első hírek szerint senki sem sérült meg a kormányszóvivő péntek reggeli autóbalesetében.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szokatlan humorral reagált a 444.hu szerkesztőjének véletlenül elküldött levelére, aki agykárosodástól kívánta megvédeni kollégáit.
Oroszország történelmében először tölti be nő a külügyminisztériumi szóvivői posztot. Marija Zaharova hétfőn lépett hivatalba, és máris kemény hangú nyilatkozatot tett a 2014-ben Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító ügyében.
A kormány úgy látja, hogy az egyik legsikeresebb konzultáció volt a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló, amely július 15-ig tartott. Feldolgozták a kérdőíveket, megvannak az eredmények, és Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint azt mutatják, hogy szigorítani kell a menekülteket érintő szabályozást, valamint gátat kell szabni az illegális migrációnak.
Újabb tájékoztató kampányt indít a napokban a kormány. Most arra akarják felhívni az emberek figyelmét, hogy szerintük működnek a magyar reformok, és ezt az elmúlt évek gazdasági eredményei is igazolják – mondta szerdán a kormányszóvivő. Kovács Zoltán szerint nettó 600 millió forint jut a kampányra, de nem árulta el, pontosan milyen üzenetek lesznek a hirdetésekben.
Bruttóban 5-6, nettóban szűk 5 ezer forinttal emelkedik a minimálbér jövőre – legalábbis így akarja a kormány.
Újabb csütörtök, újabb kormányinfo: Lázár elismerte, hogy félreérthetően kommunikáltak a dublini szerződésről, mert azt igazából tiszteletben tartjuk, csak a visszatoloncolandó bevándorlókat akarjuk továbbküldeni Görögországba. A kormány eldöntötte a kerítés megépítését, de lehet, hogy két kerítést is emelnek a határra.
A kormányszóvivő alaptalan és rosszindulatú spekulációnak nevezte azokat a feltételezéseket, hogy tűzparancs lépne érvénybe a déli határon. Kovács Zoltán a Magyar Hírlapnak adott interjúban azt mondta, hogy a szerb határszakaszon épülő, 175 kilométer hosszú kerítés szerintük minden hatályos uniós és hazai jogszabálynak megfelel majd.
A kormányszóvivő szerint azon országok, akiknek szüksége van munkaerő-utánpótlásra, azok is azt mondják, hogy a kezelhetetlen formában érkező "áradat" nem mehet tovább.
A rezsicsökkentési kapitulációról szóló cikkünk miatt összehívott rendkívüli kormányszóvivői sajtótájékoztatón sokáig kerülgették a dolgot, de semmit sem cáfoltak, egyszer aztán véletlenül elismerték, létezik a Brüsszelnek küldött levél.
"Aki Magyarországra érkezik, annak tiszteletben kell tartania az ország és az unió kultúráját, törvényeit, továbbá nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét" - mondta a kormányszóvivő arra a kérdésre, hogy valóban olyan óriásplakátokat rendelt-e a kormány, amin az áll: "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját".
A miniszterelnök gratulált Sepp Blatternek, Kovács Zoltán szerint ez így van rendjén.
A kormánynak most a Der Spiegel cikke nem tetszik, amiben azt írják: a Fidesz és Orbán Viktor előszeretettel veszi át a jobbikos retorikát, miközben Vona Gáborék visszavettek a szélsőséges hangnemből, hogy szavazókat szerezzenek. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a cikk erős csúsztatásokat tartalmaz, a kormányt pedig nem kérdezték meg, ezért megteszik a szükséges lépéseket.