#kormánytöbbség

MTI Világ

Berlusconi elvesztette parlamenti többségét

Silvio Berlusconi olasz kormányfő kedden elfogadtatta az olasz parlamenttel a 2010-es költségvetési zárszámadást, de a 630 képviselőből csak 308-an szavaztak mellette. A szavazás után Berlusconi felkeresi az államfőt.

MTI Világ

Tízezrek követelték Berlusconi távozását Rómában

Több tízezer tüntető gyűlt össze szombaton Rómában, és az olasz kormányfő távozását követelték. Silvio Berlusconi viszont a cannes-i G20-csúcsról hazatérve hetvenkét órát kért annak felmérésére, hogy az általa vezetett kormánykoalíció még többséget élvez-e.

MTI Itthon

Vadonatúj alkotmány készül

Tömör, méltóságteljes, emelkedett hangú alaptörvényt alkotna a kormánytöbbség; erről a fideszes Mátrai Márta, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke beszélt újságíróknak Siófokon, ahol szerdától péntekig kihelyezett, zárt frakcióülést tart a Fidesz-KDNP-frakciószövetség.

hvg.hu Napi merítés

Az LMP-vel komolyan kell számolnia a Fidesznek

A Fidesz okosan tenné, ha számolna Schifferrel és pártjával, és az új alkotmány megalkotásába a jövő egyik potenciálisan meghatározó baloldali politikai erejét is bevonná - olvasható a Véleményvezér blogon.

MTI Itthon

Lapszemle: Domokosért törvényt kell módosítani

Még a büdzsé parlamenti elfogadása előtt szeretné módosítani a kormánytöbbség a Költségvetési Tanácsról (KT) szóló törvényt, ma születik döntés arról, mennyire legyen "erős" a testület - írja a Népszabadság szerdai számában.

MTI Itthon

A kormánytöbbség jelölheti az alkotmánybírákat

Elegendő lehet a kormánytöbbséghez tartozó képviselők szavazata az alkotmánybírák jelöléséhez az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság létrehozását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat értelmében.

A koronavírus-védőoltás után a BioNTech igazi nagyágyúja: a rák elleni vakcina

A koronavírus-védőoltás után a BioNTech igazi nagyágyúja: a rák elleni vakcina

Lezuhant egy focistákat szállító kisgép Brazíliában

Lezuhant egy focistákat szállító kisgép Brazíliában

Kilépett a DK-ból az óbudai alpolgármester, mert csalódott Gyurcsány Ferencben

Kilépett a DK-ból az óbudai alpolgármester, mert csalódott Gyurcsány Ferencben

Itt az idő, amikor egy zongoraművésznek kockázatitőke-befektetőre van szüksége

Itt az idő, amikor egy zongoraművésznek kockázatitőke-befektetőre van szüksége

Készülőben a MacBook Air prémiumkiadása

Készülőben a MacBook Air prémiumkiadása

210-zel száguldó SUV-t kaptak el a rendőrök

210-zel száguldó SUV-t kaptak el a rendőrök

Ezzel a bővítménnyel még egyszerűbben kereshet a Google-ben, mint eddig

Ezzel a bővítménnyel még egyszerűbben kereshet a Google-ben, mint eddig

Fél évszázados melegrekord dőlt meg pénteken

Fél évszázados melegrekord dőlt meg pénteken

A címlapról ajánljuk