Miniszterelnök-jelölés: véget ért az SZDSZ tanácskozása
Kora délután véget ért az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának közös megbeszélése vasárnap Budapesten, a párt Gizella utcai székházában.
Kora délután véget ért az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának közös megbeszélése vasárnap Budapesten, a párt Gizella utcai székházában.
Topolányszky Ákost Gyurcsány Ferernc 2003 októberében menesztette a Gyermek-, Ifjúsági-, és Sportminisztérium helyettes államtitkári posztjáról. A legújabb fejlemények fényében született meg az alábbi nyílt levél.
Az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc hívei - információink szerint - új leosztást szorgalmaznak. Ennek alapján a kormányfőként és pártelnökként is távozó Gyurcsányből a pártfrakció vezetője lenne.
További kormányválságokra kell számítani a kelet-közép-európai régióban és a Balkánon. Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója és Tóth-Czifra András, a Vision Consulting elemzője arról is beszélt, hogy megerősödhetnek-e a szélsőségesek a kormányválság sújtotta országokban.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöksége nyilvánvaló provokációnak tartja Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölését
Véget ért a szocialisták frakcióülése szombat este 10 óra után. Az ülésen sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem volt jelen.
Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc a pártelnöki posztról szombaton. A kormánypárt több fóruma is foglalkozott, illetve foglalkozik a kormányfőjelölés kérdésével: reggel kezdte tanácskozását a párt országos elnöksége, délutánra a fővárosba hívták a megyei vezetőket, este összeült az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja, amely Bajnai Gordon gazdasági miniszter kormányfő-jelöléséről tárgyal. A frakcióülésen nem vett részt sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon.
A Fidesz szerint a szocialisták nem csak saját magukat, hanem egész Magyarországot lejáratják és nevetségessé teszik, a legnagyobb ellenzéki párt továbbra is új választások kiírásában látja a megoldást - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján.
A felfokozott izgalom egy ilyen helyzetben, amikor a miniszterelnök távozik és hamarosan egy új kerül a helyére, természetes egy demokráciában - mondta az Ellenzéki Kerekasztal 20. születésnapi rendezvényén a fővárosi Erzsébet téri Gödör Klubban Fodor Gábor.
Kiss Péter, az MSZP alelnöke a párt elnökségi üléséről távozóban azt mondta a helyszínen várakozó újságíróknak szombat délután: nagyon reméli, hogy az egyeztetések eredményesek lesznek.
Az államfő "a belpolitikai helyzetre tekintettel" elhalasztja a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban tervezett látogatását, de vasárnap az államfő felkeresi Bakonyszücsön a Daganatos Betegek Rehabilitációs és Lelki Otthonát - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal szombaton közleményben az MTI-t.
Glatz Ferenc már a hét közepén azt kérte levélben Gyurcsány Ferenctől, hogy vegyék le nevét a kormányfőjelöltek listájáról.
Gyurcsány Ferenc szerint nem válhat ketté a miniszterelnöki és az MSZP elnöki pozíció - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a párt országos elnöksége ülésének szünetében újságíróknak.
Az MDF készen áll az előre hozott választásokra - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke az MDF európai parlamenti kampánynyitóján. Bokros Lajos, a párt EP-listavezetője szerint is elég volt "ebből a kínlódásból".
Az SZDSZ egyelőre nem kívánja kommentálni a Bokros Lajos döntése nyomán kialakult helyzetet - közölte a párt sajtóosztálya. Csak később nyilatkoznak a helyzetről - tették hozzá.
Nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget Bokros Lajos. A Horn-kormány pénzügyminisztere, akit az SZDSZ javasolt kormányfőjelöltnek, ezt szombaton Budapesten jelentette be. Az SZDSZ egyelőre nem kívánja kommentálni a Bokros döntése nyomán kialakult helyzetet.
Gyurcsány Ferenc elvétette a szombati halálugrást, az elmúlt hét eseményei pedig csak tovább rontottak a baloldal helyzetén – mondta a Népszavának adott interjújában Tölgyessy Péter. Szerinte Bokros kormányfőként való fellépése bajosan tartana ki egy évig és csak növelné az ország bajait.
Gyurcsány Ferenc a szombati MSZP-elnökségi ülésen felajánlotta lemondását a pártelnöki posztról, kormányfőnek maga helyett Gráf József agrárminisztert javasolta. Lapunk úgy értesült, hogy az elnökségi ülésen csupán egy-két elnökségi tag marasztalta a pártelnököt. Kiszivárgott hírek szerint az MSZP elnöksége hajlik Gráf kormányfővé jelölésére, a pártelnökség kérdéséről vita folyik. Az agrárminiszter, aki nem vesz részt az elnökség ülésén, meglepődve értesült állítólagos jelöléséről, és egy héttel ezelőtti nyilatkozatára utalt, amely szerint nem vállalná el e tisztséget.
Bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártjának szombati konferenciáján. Egyben pedig az "erősebb állam" mellett érvelt.
Suchman Tamás, az MSZP egyik vezető véleményformálója, választmányi tag a hvg.hu tudósítójának megerősítette: társaival együtt lépésekre készül az általa egyébként nagyra becsült Gyurcsány Ferenc pártelnök lemondatására. Továbbra sem tekinti alternatívának az előrehozott választásokat. Szerinte sikerre vezetnének a liberálisokkal folytatott tárgyalások egy új kormányfő kijelöléséről, ha ezt új, kötetlenebb formában rendeznék. Javasolni fogja Szekeres Imre kinevezését az MSZP tárgyalóküldöttségének élére.