Koronavírus: Elhunyt 102 beteg, 2037 új fertőzöttet találtak
Több mint négyezerrel csökkent az aktív fertőzöttek száma.
Több mint négyezerrel csökkent az aktív fertőzöttek száma.
A világon 436 973 863 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 956 266 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.
Zárható szobák váltották a nyílt, egybefüggő tereket a koronavírus okozta bezártság nyomán, de a tartós bútorok, vad színek és a hangszigetelés is nagyobb hangsúly kapnak, mint előtte.
A hétvégén több mint 14 ezerrel csökkent az aktív fertőzöttek száma.
Kásler Miklós korábban arról beszélt, hogy nem tud egyetlen betegről sem, akit ne láttak volna el.
A tiszti főorvos arról is beszélt, Magyarországon a fertőzések 99 százalékáért az omikron-variáns felelős.
Tovább csökkent az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma is.
A negyedik oltást eddig csaknem 200 ezren adatták be maguknak.
Csökkent a kórházban ápoltak és az aktív fertőzöttek száma is.
A berlini Charité egyetemi kórház kutatói lézeres részecskemérővel számolták meg, mennyi aeroszol távozik a gyerekekből.
Bár még nem vagyunk túl a járványon, az utóhatásait már minden területen érezzük. Így van ez az e-kereskedelem szegmensében is: a fizikai boltok bezárásával az online térre való átállás olyan gyors volt, hogy az online kereskedelem növekedése messze túlmutat minden eddigi előrejelzésen. Hely azonban maradt azoknak is, akik most kezdenének új, online vállalkozásba, ezért Kemény Zoltánt, a DHL Supply Chain Magyarország ügyvezető igazgatóját kérdeztük arról, hogy lehetünk akár holnap mi is sikeres webshoptulajdonosok munkaerő, adminisztrációs és logisztikai problémák nélkül.
Megérkezett az újabb szállítmány a Pfizer–BioNTech által az 5–11 éves korosztálynak kifejlesztett, Covid–19 elleni oltóanyagból – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. az MTI-t.
Az Európai Unió általános uniós ügyekért felelős tanácsa frissítette az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozására vonatkozó ajánlását, a módosítás értelmében a szabályok alkalmazásakor figyelembe kell venni az adott unión kívüli országban fennálló járványhelyzetet, valamint az érintett utazó egyéni helyzetét – közölte az uniós tanács kedden.
Az új-zélandi oltásellenes tüntetők egy csoportja a helyi rendőrök szerint egyre keményebben megy neki a rendőröknek.
Egyenesen az oltóközpontba mennek velük. A helyiek egy része autokratikusnak tartja az elnök döntését, az orvosok szerint viszont muszáj szigorúnak lenni. A Deutsche Welle riportja.
A rohamosan csökkenő kulturális érték és az egekbe növekvő környezeti terhelés görbéje már metszette egymást. Ma már együgyű szórakozássá silányult az olimpia, melyet esztelen pazarlás szolgál ki. Vélemény.
Három oltást kapott korábban a művész, bízik benne, hogy hamar rendbe fog jönni.
A kormány átváltott arra a szemléletmódra, hogy együtt kell élni a vírussal.
Az ország a kormányzati beavatkozások gyakorlatáról áttérhet a személyi felelősség elvének alkalmazására.
A nő a harmadik, aki az intézetben műtüdőkezelést kap.