Elhalasztották a Grammy-díjátadót a járvány miatt
Los Angelesből is elvitték a Grammy-gálát.
A Paxlovid három vizsgálat szerint is hatásos az omikron ellen. Az előnye az lehet a többi gyógyszerrel szemben, hogy nem a tüskefehérjét célozza meg a készítmény.
Nem okoznak szövődményeket sem az anyáknál, sem a csecsemőknél.
Csupán a harmadik oltás fontosságát igyekeznek hangsúlyozni.
A brit miniszterelnök állítja, őt nem figyelmeztették arra, hogy bulizni a korlátozások ideje alatt törvényellenes.
Az angliai szakemberek szerint a parosmia nevű állapot miatt a gyerekek szaglása hibássá válik, ami miatt az ételektől is megundorodhatnak.
Hónapok óta vizsgálja az ingyenes koronavírus-tesztelés lehetőségét az operatív törzs, de egyelőre nincs változás: Magyarországon még mindig 19 ezer forintot is elkérhetnek egy PCR-, 5-6 ezret pedig egy antigéntesztért. A kormány hivatalos álláspontja az, hogy a járványt az oltás fogja megállítani, mégis azokban az országokban, ahol kiterjedtebb a tesztelés, jobbak a halálozási mutatók. Vannak olyan óvodák és iskolák, ahol a szülők és a vezetőség a maga kezébe vette a probléma megoldását.
A Corbevax nevű védőoltás ugyanazon a technológián alapul, mint például a Hepatitis B elleni védőoltás is. Egy adagot nagyjából 1,5 dollárból lehet legyártani.
A sportolóknak legalább öt napig karanténban kell maradniuk.
Nincs egyértelmű ajánlás Magyarországon arra, hogy a várandós nők kapjanak-e a harmadik oltást.
Hiába a rekord, újranyithattak a kulturális intézmények, az omikron-hullám közepén ugyanis csökken az intenzíven ápolt betegek száma, az átoltottság pedig 80 százalék feletti.
A leglazább miniszterelnökként érkezett, ám ez a lazaság lehet a veszte Boris Johnsonnak, aki egyre mélyebbre süllyed a napról napra terebélyesedő bulibotrányba. A brit kormánypártot megrázó Partygate mindenesetre megmutatta, hogyan vezették le a Covid okozta feszültséget a Downing Streeten: sok piával, gurulós bőrönddel és bokszkesztyűvel akár.
Csak Szombathelyen tapasztaltak enyhe csökkenést.
Szerintük 2022 őszére lehet aktuális a negyedik oltás kérdése.
Miközben több gyereknek van pozitív Covid-tesztje Romániában.
2020 novembere óta összesen 254 rab kapott ivermektines kezelést egy arkansas-i börtönben.
A koronavírus delta variánsának eredetét kutatva jutottak el a szakemberek egy olyan állatkereskedéshez, ahol 11 hörcsögben mutatták ki a kórokozót.
Több ok miatt is felfelé mozog a kőolaj világpiaci ára, és elképzelhető, ami előbb-utóbb 700 forintos benzinárat is hozhat.
217 beteg szorul gépi lélegeztetésre.