#korrupció

Tisztára akarja mosni magát a volt német államfő

Elutasítja Christian Wulff volt német államfő az ellene megvesztegetés gyanúja miatt nyomozó ügyészség ajánlatát, amely szerint pénzbüntetés fejében leállítják az eljárást - közölték kedden a politikus ügyvédei, aki szerint a volt szövetségi elnök alku helyett harcol az igazáért, és tisztázni akarja magát.




A pénz és a sör csábításának is ellenálltak a pénzügyőrök

Százezer forinttal és egy tálca sörrel akarta megvesztegetni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreit egy abaújszántói férfi, akit a NAV emiatt feljelentett - tájékoztatta Varga Zoltán, a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága sajtóreferense szerdán.


Hivatali korrupció: mintha nem is lenne!

Csak a korrupciós ügyek töredékét sikerül Magyarországon felderíteni, és még kevesebb esetben születik bírósági ítélet - derül ki a statisztikákból. Pedig - mint azt csak a héten is tárgyalt ügyek mutatják - a rendőröktől a vezető bírákig a közigazgatás minden szintjén jelen van a probléma. A szakember szerint ráadásul rosszul "küzdünk" ellene.



Európai szinten büntetné a bundázást az EP

Az európai országok vezessenek be egységes büntetési tételeket a sportot elöntő korrupció ellen, és fogadjanak el etikai kódexet a labdarúgómérkőzések résztvevői - ezt a kérést az Európai Parlamentben (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalás tartalmazza.


25 ezret kértek, lebuktak a korrupt rendőrök Budapesten

A Budapesti Nyomozó Ügyészség március 8-án pénteken hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt – gyorsított eljárásban – bíróság elé állított két korrupt rendőrt. Elfogásukra a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatának keretében szervezett akció eredményeként került sor.


Ezrek tüntettek Ljubljanában is

A demonstrálók a politikai elit és a korrupció ellen vonultak utcára, mielőbbi választásokat követelve, miután a múlt héten megbukott a konzervatív kormány.


A sajtóval veszekszik a bukott tábornokper miatt az ügyészség

Egy apró hibát elismert az ügyészség, de egyebekben szakszerűnek és törvényesnek tartja a saját eljárását az úgynevezett tábornokperben, amelynek vádlottjait első fokon bizonyítottság hiányában felmentették. Fazekas Géza szerint újabban úgy védekeznek a vádlottak, hogy a nyomozás során még együttműködőek, a tárgyaláson viszont visszaéléssel vádolják meg az ügyészeket.


Rendkívül súlyos a magyar korrupciós helyzet

Az elmúlt években a korábbinál sokkal súlyosabbá vált a korrupciós helyzet a különböző uniós, állami és önkormányzati pályázatok területén, egyre gátlástalanabb igényeket fogalmaznak meg a megrendelők vagy a döntéshozók.



Román korrupció: minisztert és államtitkárt is elítéltek tavaly

Csaknem 750 vádlottat ítéltek el tavaly jogerősen korrupciós bűncselekményekért a romániai bíróságok, másfélszer annyit, mint 2011-ben - közölte csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség. Az elítéltek között nyolc magas rangú tisztségviselő is volt: egy miniszter, egy államtitkár, egy szenátor, több államtitkár, valamint a szárazföldi erők vezérkari főnöke.





Újabb miniszterek léptek ki a szlovén kormányból

Lemondott pénteken a szlovén külügyminiszter és az egészségügyi miniszter. Karl Erjavec, illetve Tomaz Gantar azzal indokolta távozását a kormányból, hogy Janez Jansa kormányfő ellen korrupciós vádat fogalmaztak meg a hatóságok. Jansa nem tud elszámolni a magánszámláján lévő 210 ezer euróval.


Titkosszolgálati eszközökkel buktatták le az egri orvosokat

Titkosszolgálati eszközök bevetésével, a többi között rejtett kamerával és telefonlehallgatásokkal buktatott le a Miskolci Nyomozó Ügyészség korrupt orvosokat Egerben – hangzott el a köztévé tegnap esti Híradójában. A Heves Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervének két orvosszakértője 2010-ben kenőpénzért állított ki többek között rokkantnyugdíjra jogosító igazolásokat.


Adócsalással is gyanúsítják V. Lászlót

Már adócsalással is gyanúsítják V. Lászlót vállalkozót azzal a korrupciós büntetőüggyel összefüggésben, amelyben több vezető beosztású rendőrtiszt is érintett - értesült az MTI Hírcentrum.