Platini mégsem indul a FIFA elnöki székéért
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztett elnöke, Michel Platini korábbi szándékával ellentétben mégsem indul a nemzetközi szövetség (FIFA) februári elnökválasztásán.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztett elnöke, Michel Platini korábbi szándékával ellentétben mégsem indul a nemzetközi szövetség (FIFA) februári elnökválasztásán.
EU-pályázatok szakértőinek adta ki magát két személy, hogy ezzel sok pénzt csaljon ki ügyfeleitől. Azt ígérték, kapcsolati hálójukon keresztül elérik, hogy a kliens pályázata legyen a győztes. A nem is olyan gyanútlan ügyfelek közül is kilenc embert bíróság elé állítanak, miután a két elsőrendű vádlottnak befolyással üzérkedés, illetve vesztegetés reményében fizettek.
A korrupció ma már nem nokiás dobozról, borítékokról és néhány millióról szól - véli Jancsics Dávid. A korrupciókutató szerint aki most kap állami megrendelést vagy milliárdos, vissza nem térítendő támogatást, annak cserébe az előre megjelölt sportszövetséget kell finanszíroznia, vagy egy megnevezett közreműködőknek kell megbízást adnia a piaci ár sokszorosáért. Interjú.
A svájci szövetségi igazságügyi hivatal szerdán átadta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget sújtó korrupciós ügy bizonyítékainak első adagját az amerikai hatóságoknak
A napi rutin része a korrupció Magyarországon – állítja Jancsics Dávid kutató, a Rutgers Egyetem oktatója a HVG e heti számában megjelent interjújában.
Különböző korrupciós ügyekben letartóztattak Szerbiában 79 embert, köztük egy volt minisztert és sok további volt, magas rangú tisztségviselőt - jelentette be szombaton Nebojsa Stefanovic belügyminiszter.
Elutasította és nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság elé a Nemzeti Választási Iroda elnöke Kész Zoltánnak két, az állami cégeknél a kétmilliós bérplafon visszaállításáról szóló népszavazási kezdeményezését.
A Veszprémben győzelmet arató, baloldal által támogatott független képviselő többek között azt kérdezné meg az emberektől, hogy a mostani Orbán-kormányt tartják-e a legkorruptabb kormánynak a rendszerváltás óta.
Nyolc évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől Joseph Blattert, a nemzetközi (FIFA) és Michel Platinit, az európai szövetség (UEFA) elnökét a FIFA etikai bizottsága hétfőn.
A Jobbik elnöke szerint még nincs lezárva a közte és Orbán Viktor miniszterelnök közötti korrupciós vita, az ügyben levélben fordult a legfőbb ügyészhez. Vona Gábor azt kifogásolja, hogy a kormányfő bűnözői kapcsolatokkal vádolja a Jobbikot, de nem tesz feljelentést.
Vörös Zászlók (Red Flags) jelzik a gyanús magyar közbeszerzések "útját": az új webes adatbázisban – az elmúlt két év mintegy 15 ezer projektjéről kiderült, hogy minden tízből hat valamilyen szempontból gyanús – írja a Portfólió.
Bilincsben vitték el a központi okmányiroda több munkatársát is még novemberben, a rendőrség korrupció gyanúja miatt nyomoz - írta a vs.hu. Az érintetteket a portál szerint azóta elbocsátották.
Újabb embert büntettek meg feldühödött tüntetők Ukrajnában úgy, hogy kukába dobták. Most az ország nyugati részén található Rovno egyik volt helyettes városi vezetője végezte a szemétben, mert állítólag köze volt környékbeli illegális fakivágásokhoz. A nagydarab, pocakos politikus fejjel lefele dobták kukába, és a tömeg utána megrugdosta a konténert.
Az amerikai Eugene pályáztatás nélkül kapta meg a rendezés jogát a nezetközi szövetségtől, a francia pénzügyi ügyészség vizsgálatot kezdeményezett, meglehet nem csitul az atlétikai szövetségen belüli korrupciós botrány, ami elérheti nem csak a régi, hanem az új elnököt is. A futball után az atlétika is beszennyeződött?
Colleen Bell néhány pozitív példát említett ugyan, de ismét kritikával élt a Magyarországon tapsztalható korrupciós kockázat miatt. Meglátása szerint a túlkapások visszaszorítása az éber választókon, civil szervezeteken és oknyomozó újságírókon múlik.
Több ellenzéki is kérdezte volna Orbán Viktort a Parlamentben, aki sokáig egy függöny mögött álldogált. Majd mégis vállalt három szócsatát, mivel egyébként házszabályt sértett volna: korrupciós vádakat, családtagok helyzetbe hozását és az elcsalt földárveréseket is ugyanazzal a higgadtsággal tagadta. Akinek pedig kifogása van, az nyugodtan forduljon az állami szervekhez – javasolta a miniszterelnök.
Bár Orbán meríthetett az orosz illiberális állammodellből, Chikán Attila professzor szerint valójában egy tisztán magyar modellt próbál megalkotni a miniszterelnök. Az ország bizonyos mutatói azonban azt jelzik, hogy a világ országainak leszakadó harmadával versenyzünk, miközben a legjobbak közé szeretnénk kerülni. A korrupcióban a társadalom demoralizálása az aggasztó, ráadásul ezt fokozza, hogy a fejlődést jelentő ágazatok támogatása is elmarad a rövid távú érdekek kiszolgálása következtében.
Nem adta fel a Jobbik, régóta kampányolnak a politikusok szigorúbb felelősségre vonása ellen, azonban kormánypárti támogatás nélkül elkaszálhatják a a javaslatot.
A volt kormányfő szerint a Magyar Idők nevű kormánylap rosszul idézte őt, mert igenis tapinthatóbb ma a korrupció Magyarországon.