A bírók elkaszálnák a korrupcióval vádolt brazil exelnök új kinevezését
Két bíró is megakadályozná a korrupcióval vádolt volt Lula elnök miniszteri kinevezését, mert szerintük csak így akar kibújni a felelősség alól.
Két bíró is megakadályozná a korrupcióval vádolt volt Lula elnök miniszteri kinevezését, mert szerintük csak így akar kibújni a felelősség alól.
Alulfizetett orvosok és nővérek, hálapénz, külföldre távozó szakemberek, végeláthatatlan várólisták – így néz ki a magyar egészségügy a ZDF tudósítása szerint.
Ezrek vonultak ismét utcára Brazíliában, hogy tiltakozzanak Dilma Rousseff elnök és elődje, a Petrobras állami olajcéggel kapcsolatos korrupciós botrányba belekeveredett és ennek ellenére most miniszterré, egészen pontosan kabinetfőnökké kinevezett Luiz Inácio Lula da Silva ellen. A jelenlegi és az exelnök nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetése olaj volt a tűzre.
Amit az ellenzék rendszerszintű korrupciónak lát, az valójában az állami tulajdon és a hatalomhoz kötődő vállalkozások helyzetbe hozása, ez pedig egybevág Orbán azon politikájával, hogy minden szinten az államot akarja erősíteni - írta Tölgyessy Péter volt politikus elemzésében. Szerinte Orbán szembemegy a nyugatos hagyománnyal és a joguralom rendjével, ideológiájában keveredik a két világháború közti időszak, illetve a marxista szemináriumok világa is.
Minden korábbinál többen, több millióan tüntettek vasárnap Brazíliában Dilma Rousseff elnök lemondását követelve.
Tanácsadók vittek tízmilliókat a rugalmas foglalkoztatás bevezetésére szánt pénzből - mondta Hadházy Ákos LMP-képviselő
Ha emblematikus példát keresnénk a bukás okára, véletlenül sem találnánk jobb példát a barátságos kuvasznál, aki hajszálpontosan elvezetett gazdájához.
A Jobbik elnöke szerint az Orbán-kormány kiérdemelte az "elmúlt 26 éve legkorruptabb kormánya" címet.
2015 rossz év volt az ellenzéknek. Idén a korrupció hullámai meglovagolhatók.
130 ezer közbeszerzést nyálazott át a Korrupciókutató Központ, hogy kiderüljön, hogyan alakulnak a korrupciós tendenciák Magyarországon. Kiderült: ha magyarországi pénzről van szó, kétszer, ha uniós forrásról, két és félszer nagyobb az esély, hogy lopnak belőle, mint 7 évvel ezelőtt. 2013-ban a közbeszerzési torta 12 százalékát olyan cég nyerte el, amely Simicska Lajoshoz, Garancsi Istvánhoz, Mészáros Lőrinchez vagy Tiborcz Istvánhoz köthető. Simicska cégei 2014-ben 65, 2015-ben már csak 8 közbeszerzésen tudtak nyerni.
Pénteken letartóztatták Brazíliában Lula volt elnököt.
Chikán Attila szerint a korrupció az ország teljesítményét minden területen gátolja.
Nem szeretünk, Viktor. Ideje készülni a becsapódásra.
Dézsmálják az egyetemek kutatási pénzeit Hadházy Ákos szerint.
Az ügyészség eltiltotta hivatala gyakorlásától Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, akit azzal gyanúsítanak, hogy nem megfelelően használt fel egy EBRD-hitelt.
Cégem, a három éve tízezer forintos alaptőkével bejegyzett Wartburg Tourist Betéti Társaság (ez a sógorom kocsija hosszú évtizedek óta) a keményen dolgozó kisembereket szolgálja, jutányos áron.
Korrupció uralkodik az ukrán főügyészségen, ahol továbbra is fontos pozíciókat töltenek be az oroszbarát Viktor Janukovics exelnök környezetéhez tartozó, rossz emlékű Viktor Psonka volt főügyész emberei – mondta Vitalij Kaszko helyettes főügyész, hétfőn Kijevben azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette lemondási szándékát tisztéről.
Esperanza Aguirre, bár maga nem követett el semmit, bizonyos korupciós ügyekben meglévő politikai felelőssége miatt döntött úgy, lemond.
Az LMP úgy látja, kizárólag a pénz elköltése, "lenyúlása" miatt kellett minden egyes járásnak egyenként 13 millió forintért esélyteremtő programot készíttetnie. A párt antikorrupciós szakszóvivője szerint erre utalnak a szinte megegyező programok vagy azok az esetek, amikor a forrásokat "megették".
A Nemzeti Védelmi Szolgálat egy csongrádi földhivatali munkatársat buktatott le, aki pénzért adta ki magánszemélyek részletes adatait. A bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a férfit, akit eltiltottak foglalkozásától.