Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Év végén törvényt alkotott a parlament arról, hogy politikusok rokonai is pályázhatnak a közbeszerzéseken, ehhez csupán a lakcímkártyájukat kell kicserélniük. Meglepte ez a szabály?
Jancsics Dávid: Törvénybe iktatták a nepotizmust – így is értelmezhetjük a történteket. Elvben éppen az különbözteti meg a modern demokráciákat a korábbi feudális rendszerektől, hogy igyekeznek elválasztani a privát szférát az üzletitől, a hivatalitól. Civilizáltabb országokban összeférhetetlen, ha a közbeszerzés két oldalán lévő szereplők rokoni kapcsolatban vannak egymással, nehogy kísértésbe essenek. Magyarországon most ezt a különválást szüntették meg hivatalosan is.
Jancsis Dávid
hvg
Elképzelhetőnek tartja, hogy ez a jogszabály még elvérezhet az Alkotmánybíróságon?
J. D.: Az Egyesült Államokban a menekültválsággal sokkal könnyebben címlapra került Magyarország, mint például az emlékezetes kitiltási üggyel. Viszont annak, hogy az amerikai nagykövet Budapesten kérte a korrupt személyek bíróság elé állítását, mégiscsak van üzenetértéke. Én úgy látom, hogy nagymértékű és rendszerszintű a korrupció Magyarországon, ami nemcsak azt jelenti, hogy a deviánsból mindennapivá vált, hanem már a törvényeket is a korrupt szereplők érdekeihez szabják. A legtipikusabb példa erre a trafikmutyi ügye, ahol az oknyomozó újságírók több száz személyes kapcsolatot, barátit, rokonit, még szomszédit is találtak az állami oldal és a koncessziókat elnyert privát szféra szereplői között. Csekély az esélye annak, hogy ez a véletlen műve lenne, vagyis több száz, több ezer szereplőt érintő korrupciós ügyről beszélhetünk. Az a tény, hogy mindez gyakorlatilag átsuhant az állami gépezeten, és nem akadt fenn sem a rendőrségen, sem az ügyészségen, sem a bíróságon, sem az Alkotmánybíróságon, azt jelzi, hogy a rendszer minden egyes ponton zöld utat ad egy-egy ilyen ügynek.
Ön a doktori értekezésében azt igyekezett megmutatni, hogy az egyes társadalmi rétegek milyen eszközöket, erőforrásokat használnak, milyen kapcsolati hálókat mozgatnak. Milyen következtetésekre jutott?
J. D.: Főleg Kelet-Európában, a posztszocialista országokban az emberek előszeretettel használnak különböző cserékre mindenféle informális hálózatokat, amelyek átszövik a társadalmat. Én segítek neked a hétvégi házad felépítésében, te segítesz a gyerekemet berakni a középiskolába. Egyrészt a szocialista múlt, másrészt nagyon sok esetben a gazdasági-szervezeti kényszer terelgeti az embereket arra, hogy az ilyen kisebb-nagyobb stikliket alkalmazzák. Az már egészen más, amikor ezeket az informális hálózatokat tudatosan használják abból a célból, hogy pénzt vegyenek ki a rendszerből. Elkezdenek formális szervezeteket, cégeket létrehozni korrupciós célból, professzionális „brókereket” használni, akiknek csak az a dolguk, hogy profi módon, főállásban, korrupt hálózatokat kapcsoljanak össze. Ezek nagyon sokszor ügyvédek, ügyvédi irodák: az ő dolguk olyan szerződési struktúrákat kreálni, amelyeken keresztül kiveszik a pénzeket a rendszerből.
| Jancsics Dávid |
Ismert punkzenészből lett szociológus, a budapesti ELTE-n szerzett diploma után, 2006-ban ösztöndíjasként az amerikai Indianai Egyetemen fél évig szervezetszociológiát hallgatott. Egy évvel később kiköltözött New Yorkba, ahol a városi egyetemen kezdte el a doktori iskolát, disszertációjának témájául pedig a magyarországi korrupciót választotta. 2013 és 2015 között a New York-i Városi Egyetem kutatója volt. A 42 éves gazdaságszociológus jelenleg a Rutgers Egyetem Közszolgálati Iskolájának tanára. Szakterülete a korrupció, a közigazgatás, a rendszerelmélet, a posztkommunizmus. A korrupciót és annak résztvevőit elemző publikációi több neves tudományos folyóiratban jelentek meg. Az ELTE szociológia tanszékének egyetemi docensével, Jávor Isvánnal közösen írt, a korrupció működését tudományosan elemző dolgozatát a szervezetszociológia területén mértékadó tudományos intézmény, az Academy of Management a legjobb 2013-as tanulmányért járó díjjal ismerte el. |
Mindez kizárólag a mostani kormánytöbbség kétharmados hatalmi túlsúlyának a sajátja?
J. D.: Van különbség a korábbiakhoz képest. A korrupció, mint mondtam, már intézményesült, a napi rutin része, azaz nem egy-egy deviáns esetről beszélhetünk. Már nem nokiás dobozról, borítékokról és néhány millióról beszélünk. Ma a direkt pénzvisszaosztásoknál is sokkal finomabb mechanizmusokkal manipulálnak. Ez most így néz ki: kapsz állami megrendelést vagy milliárdos, vissza nem térítendő támogatást, cserébe az előre megjelölt sportszövetséget vagy klubot kell finanszíroznod. Vagy megrendelést kapsz óriási, többmilliárdos beruházásra, de a megnevezett közreműködőknek kell megbízást adnod a piaci ár sokszorosáért, képzésre, tanácsadásra, szoftverfejlesztésre. Így cirkuláltatják a pénzeket ide-oda a különböző szereplők között, ami nehezen megfogható; ráadásul gyakorlatilag a szabályokat betartva áramlik ki elképesztően sok erőforrás. Az összegekről nem tudunk mit mondani. Óriási programok futnak 20-30-40 százalékkal túlárazva. Az is látszik, hogy a korábbi kormányzatiakhoz képest ezek a programok, beruházások meg is valósulnak. Nincsenek már másfél méteres kilátók, semmibe vezető autósztrádák – ez azt is jelenti, hogy kifinomultabb és profibb a módszer, így abba nem lehet belekötni, hogy teljesen fals dolgokra költötték a pénzt. Azzal pedig egy átlagember nem tud, az ellenőrzésre elvben hivatott intézmény pedig nem akar semmit kezdeni, ha a 8 milliárdos terv 9,5 milliárdból valósul meg. Az állami fizetésből élők megmagyarázhatatlan vagyoni gyarapodása, a csodálatos több száz milliós vagyonok azért különösen érdekesek, mert nem egy-egy minisztériumi főosztályvezetőről, közép- vagy felső szintű államhivatalnokról beszélünk, hanem a politikai elit csúcsáról.
Fazekas István
A Transparency International nevű szervezet becslése szerint a versenykiírások, pályázatok legalább 90 százalékát túlárazzák vagy direkt testre szabják. Egyetért ezzel?
J. D.: Valóban jellemző, hogy magát a tervet is kitalálják valaki számára. Az uniós pénzekkel az a legnagyobb probléma, hogy az odaítélésüknél és az elosztásuknál a nem korrupt szereplők is óriási nyomás alatt vannak, hogy az irdatlanul nagy összegek időben érkezzenek az országba, növeljék a GDP-t, a fizetéseket és a foglalkoztatást is. Ez olyan szintű prioritás, hogy még az esetleg nem korrupt résztvevőknek is belefér, hogy kicsit túlárazzák az adott tervet, hiszen az a lényeg, hogy valahogy el lehessen költeni a pénzt. Ez megint csak a kisebbik rossz ahhoz képest, mint ha valahol megakadna a rendszer, és nem jönne külső pénz. Ezért mindenki abban lesz érdekelt, hogy hadd szóljon, óriási tempóban pályázzunk, és osszuk a pénzt. Az pedig, hogy nincs igazi verseny, rendkívüli módon növeli a korrupciós kockázatot.
Hogyan lennének lebuktathatók az igazi nagyhalak?
J. D.: Az ilyen fentről mozgatott korrupt rendszernek rengeteg gazdasági strómanra van szüksége. Ezek papíron tiszta cégek és azok tulajdonosai, akikkel szerződést lehet kötni. A fő funkciójuk, hogy átváltják a közpénzt magánvagyonná. Mivel a korrupt szereplő és a stróman között hivatalosan nincs kapcsolat, nagyon nehéz felderíteni és lebuktatni az ilyen struktúrákat.
Mit lehet tudni a multik szerepéről ezekben a struktúrákban?
J. D.: A multik nagyon alaposak, és direktben ritkán folynak bele ilyen ügyekbe – tanácsadókat, disztribútorokat használnak, akik kvázi elvégzik a piszkos munkát helyettük. A Siemens-botrány viszonylag kivételes eset volt ebből a szempontból. Ám ez például óriási kaliberű cég, senkinek sem érdeke, hogy tönkremenjen vagy megrogyjon. Ilyen esetekben fizetnek néhány millió vagy milliárd dollár bánatpénzt, lemondatnak néhány vezetőt, támogatnak ilyen-olyan antikorrupciós konferenciákat, és ezzel el van intézve. Hivatalosan a korrupció megáll a középszintű hivatalnokok megvesztegetésénél – ez tükröződik a felderített esetekben és az antikorrupciós stratégiában is. Polt Péter legfőbb ügyész személye pedig önmagában is problémás, hiszen ő a mai kormánypárt tagja és képviselőjelöltje volt, ami szintén erősíti azt a vélekedést, hogy a politika ott is szerepet játszik, ahol nem kellene. Ráadásul az ügyészség félkatonai szervezetként működik, benne az ügyészek valószínűleg parancsteljesítő katonák. A politika próbál befolyást gyakorolni a bíróságokra is, sugallni döntéseket, de mégis azt gondolom, hogy a bíróság nem direktben kontrollált. Jó szabályozással létre lehetne hozni antikorrupciós intézményrendszert, amely kiszűrné a deviáns szereplőket. De nálunk nincs, aki őszintén harcolna a korrupció ellen, vagyis a szabályoktól nem várhatjuk el, hogy segítsenek. Ez azt is jelenti, hogy a korrupció elleni harc átcsúszik a civil szféra, a társadalmi mozgalmak, a sajtó oldalára.
És mit segített, hogy a sajtó feltárta a trafikmutyit?
J. D.: Azoknál az ügyeknél lehet eredményt elérni, ahol ténylegesen vannak vesztesei a dolognak. Ilyen a trafikmutyi és a földtender is. Valószínűleg az ellenzék impotenciája miatt nem sikerült ezeket a vesztes szereplőket úgy megmozgatni, aktivizálni, hogy igazán komoly nyomást lehessen kifejteni a kormányra. Amikor Sheldon Silvert, New York állam egyik legbefolyásosabb demokrata politikusát korrupció miatt elkapják, az jelzi, hogy az amerikai ügyészség a politikától független szereplője az intézményrendszernek. El tudja valaki képzelni ma Magyarországon, hogy az ügyészség elvisz mondjuk egy minisztert vagy egy kormányon lévő párt valamelyik vezetőjét?
