Megérkeztek az első elektromos csuklós buszok Budapestre
Tizenkilenc méter hosszúak, és 125 utast tudnak szállítani.
Tizenkilenc méter hosszúak, és 125 utast tudnak szállítani.
HVG
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint egy korábbi vizsgálat nem ajánlotta a vasúti fejlesztést.
HVG
Szerinte a drónfal nem jelentene megoldást a problémára.
HVG
Találtak is néhány járművet, amelynek bevonták a forgalmiját.
HVG
A demokraták számára fájó megszorításokba vág bele az amerikai elnök, ha már leállt a kormányzat.
HVG
Rengeteg pénzzel állítanák vissza, illetve erősítenék „társadalmi elismertségüket”. A megbízásnak a kormány kedvenc plakátosa, a mára az ország egyik leggazdagabb emberének számító Balásy Gyula örülhet.
Korábban a vonal bezárásól szóltak a hírek, délután a MÁV közölte, hogy a viszonylatot új nyomvonalon építik majd újra, addig pótlóbuszokkal szállítják az utasokat. Azt nem közölték, hogy várhatóan mikor indul meg majd a vasúti közlekedés, de a jelenlegi információk szerint egyhamar biztos nem.
HVG
Náluk, úgy tűnik, nincs objektív felelősség.
HVG
A sofőr azt mondta, nem tudta, hogy túlsúlyos a szerelvény.
HVG
Úgynevezett "büntetőlocsolás".
HVG
Új híd épül, ennek az elemeit emelik be a helyére éjszaka.
HVG
Jelenleg egy ilyen sincs a hop-on hop-off flottájában.
HVG
Lefelejtettek egy kettest a szám elejéből, amikor megírták, hogy hány milliárd forintba kerülhet a pécsi vasút felújítása, tizenöt hónap elteltével javították a hibát.
A stuntride-ért itt nem járt a piros pont.
HVG
De péntek kora reggel már újranyitották.
MTI
Két és fél éve változatlan a viteldíj, a főváros most se változtatna ezen, ahogy a létszámstopot sem kívánja bevezetni, hiába követelik a taxisok. Szigorodna viszont az ellenőrzés, a bankkártyás fizetés menete, és kötelezővé tennék az utasok érdekeit védő mobilapp bevezetését is a taxitársaságok számára.
Jó néhány autós nézte végig, hogy mi történt.
HVG
A MÁV nem nyilatkozott arról, mi is a pontos arány.
HVG
Örvendetes trend, hogy napjainkban egyre többen teszik le az autót és választanak környezetbarátabb közlekedési módot, a sétától a bringázáson át a közösségi közlekedésig. A Mastercard tavaly indított kampánya során a bankszektort igyekezett így mobilizálni, idén azonban már minden partnerének felajánlotta a lehetőséget a csatlakozásra. Megkérdeztünk néhányukat a tapasztalatokról.
Mastercard