Megszólalt a MÁV-vezér, akit leváltott Lázár János
Pafféri Zoltán a kollégái mellett az építési és közlekedési miniszternek is üzent.
Pafféri Zoltán a kollégái mellett az építési és közlekedési miniszternek is üzent.
hvg.hu
Egyszerre indult el nyaralni az ország a négy napos ünnep első napján.
hvg.hu
Pályakarbantartás miatt korlátozzák a közlekedést a szakaszon.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Néhány napja annak, hogy a Bakony Intercity is hasonlóan járt.
Az építési és közlekedési miniszter állampolgári joggá tenné a közlekedéshez való jogot, egymilliárdos hitelt venne fel a vasútvonalak felújítására, húsz-harminc éves, használt vasúti szerelvényeket szerezne be, és átalakítja a MÁV-ot. Ennek keretében megváltozik a vasúttársaság vezetősége is.
hvg.hu
A közutasok türelmet kérnek a várható dugók miatt.
HVG
A készülő KRESZ-ről a változásokat előkészítő Építési és Közlekedési Minisztérium, illetve a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet tartott háttérbeszélgetést.
hvg.hu
Nem csak a száguldozókkal van baj.
HVG
A nemzeti ünnep miatt több utat lezárnak, van, ahol már életbe is lépett a parkolási tilalom.
HVG
Szerzőnk betekert egy körforgalomba, de nem vette észre, hogy egy autós a nyomában van. A konfliktus a helyszíntől távolabb folytatódott, és történelmi fordulatot vett.
Megkerestük a rendőrséget, mit szólnak az esethez.
HVG
Egy másik sofőr pedig még a leállósávba sem húzódott le, hogy tolasson.
HVG
Egy menetrendtervezet szerint lassabbak lesznek majd a szegedi, debreceni és békéscsabai InterCity-k is. De van olyan vonal, ahol 17 perccel is megnőhet a menetidő.
hvg.hu
A MÁV vonalain idén eddig csak a vasúti átjárókban 42 százalékkal több baleset történt, mint a tavalyi év azonos időszakában, de a halálos áldozatok száma még sokkolóbb, mert a tízszeresére nőtt.
hvg.hu
Alig egy hónappal a három halottal járó ámokfutás után megint a forgalommal szemben hajtott fel valaki az Árpád hídra, de ezúttal figyelmetlenségből, és szerencsére korrigált.
hvg.hu
Egy utas vette videóra, aki szólt a kalauznak.
HVG
Egy villamosvonal fut majd a felüljáró helyén.
HVG
Az elmúlt öt év adatait jelenítették meg.
HVG
Az esetet Szombathely határában vették videóra.
HVG