#KSH


Hiába az újranyitás, rossz hónapjuk volt a magyar boltoknak áprilisban

Csalódást keltő számok érkeztek a magyar kiskereskedelemről. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva – amikor épp komoly lezárások voltak – óriási növekedést mértek, de ennél fontosabb, hogy az idén márciusihoz képest visszaesett a forgalom. Úgy tűnik, hiába volt gyors az újranyitás, sokan nem mertek még költekezni.















Részletezte a KSH az elmúlt hetven év legrosszabb népesedési adatait

Amióta éves bontásban vezetik a statisztikát, soha nem volt akkora a halálozások és a születések közötti különbség, mint 2020-ban, és szinte biztosra vehetjük, hogy 2021-ben ennél is rosszabb lesz a helyzet. Tavaly 3800-zal több magyar tért haza külföldről, mint ahányan kivándoroltak. A házasságkötések száma 1986 óta nem volt ennyire magas, a válásoké 1958 óta nem volt ilyen alacsony – derül ki a KSH Népmozgalom, 2020 című kiadványából.




KSH: 40 százalékkal nőtt a halálozások száma márciusban a tavalyihoz képest

16 379 magyar halt meg idén márciusban, és ez még nem is a végleges adat – tette közzé a KSH. Még a januári és februári számokat is korrigálták, több százzal nőtt a halálesetek száma az eddig ismerthez képest abban a két hónapban. A születésszám eközben kéthavi zuhanás után megugrott, úgy tűnik, ahogy elmúlt tavaly a járvány első hulláma, többen mertek gyereket vállalni.