Egy városnyi fiatallal megint szegényebb lett az ország
Tömegesen hagyják el – főként képzett fiatalok – Magyarországot, derült ki a KSH legújabb adataiból. A Világgazdaság szerint soha ilyen erős agyelszívás nem sújtja még az országot.
Tömegesen hagyják el – főként képzett fiatalok – Magyarországot, derült ki a KSH legújabb adataiból. A Világgazdaság szerint soha ilyen erős agyelszívás nem sújtja még az országot.
hvg.hu
Idén már papír nélkül, teljesen digitális formában végzi a népszámlálást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hvg.hu
Bár kevesebbet is eszünk, mint a rendszerváltás idejét, ez leginkább a pazarlás mértékére vonatkozik – még így is évente kétmillió tonna megy a szemétbe.
MTI
A kiskereskedelmi forgalom volumene januárban 1,7, a naptárhatással kiigazított adat szerint 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette második becslése és a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
MTI
A magyar államháztartás legkedvezőbb adata az idei első két havi mutató az elmúlt másfél évtizedet nézve - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára hétfőn az M1 délelőtti hírfolyamában.
MTI
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkanélküliség is csökkent hazánkban.
MTI
Januárban 5,8 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, a nettó keresetek emelkedése 7,4 százalékos volt – jelentette a KSH, amely szerint a nettó bérek a személyi jövedelemadó csökkentése miatt nőttek gyorsabban.
MTI
A KSH szerint összességében 20 százalékkal csökkent a hazai építőipar termelése. A legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő, valamint a közműépítéssel foglakozó vállalkozások termelése csökkent.
MTI
A hivatal adatai szerint idén januárban a mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal voltak magasabbak, mint 2015-ben. Ez azt jelenti, hogy drágább lett a krumpli, a kukorica és sok gyümölcs is. A tej és a vágósertés ára viszont csökkent.
MTI
Miért van mobiltelefon azoknak a kezében, akik segélyből kénytelenek élni? Vehetnek-e televíziót, tabletet vagy akár csak egy jó cipőt maguknak, ha gyakran még ételre sem futja, emiatt pedig támogatásra szorulnak? Abcúg a hvg.hu-n.
Albert Ákos
Túlélési minimumra változtatta a KSH a létminimum-számítást. Az évszázados múltra visszatekintő módszert kidobta, és újakat hoz be, amelyeket cikkünk szociológus szerzője, Havasi Éva Trabant- és éhkoppmetódusként jellemez.
Havasi Éva
Az öregségi nyugdíj átlagos összege 2015-ben 118 439 forint volt, ennél többet csak három megye és Budapest nyugdíjasai kaptak. Érdekes adat, hogy csaknem 32 ezer főnek külföldre utal ellátást a nyugdíjfolyósító.
hvg.hu
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első 11 hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január–novemberi 30 927-tel szemben 2015 első tizenegy hónapjában 36 300 főre nőtt.
MTI
A Magyarországon élő migránsok között két és félszer annyi a diplomás, mint a magyarok körében - derül ki a KSH adataiból. Közülük mégis minden ötödik alacsonyabb végzettséget igénylő munkakörben dolgozik.
MTI
MTI
hvg.hu
A születésszám az év hat hónapjában emelkedett, négyben pedig alatta maradt a 2014-esnek, a halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, négyben mérséklődött 2014 azonos időszakához képest a KSH adatai szerint.
MTI
Továbbra is az ország nyugati felén és a városokban élő nők számíthatnak a leghosszabb életre, az ország nyugati és keleti felén, illetve a városokban és a kis településeken élők életesélyei különbözőek – írja a Magyar Idők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira hivatkozva.
MTI
A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, az üzemanyagok ára pedig jelentősen csökkent éves összevetésben.
MTI
A harmadik negyedévben 2,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat árnyalatnyival jobb a november 13-ai első becslésben közölt 2,3 százaléknál.
MTI
Fél év alatt 2327 darabbal csökkent a boltok, áruházak száma, 2011-hez képest pedig már 11 ezerrel. Ennek megfelelően a boltos vállalkozások száma is visszaesett, fél év alatt 1574 darabbal, négy év alatt pedig hétezerrel. A legnagyobb vesztesek a kisboltosok.
hvg.hu
2014-ben 920 milliárdot utaltak haza azok a magyarok, akik külföldön találtak megélhetést. Ez az óriási összeg meghaladja az előző évit, és már a gazdaság 3 százalékát teszi ki.
hvg.hu