Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
2013 óta most először lett két egymást követő hónapban is legalább 1 százalékos az infláció. Az áfacsökkentés hatását alig lehet érezni.
Három éve nem látott ilyet a magyar gazdaság: egymást követő két hónapban is legalább 1 százalékos az inflációnk. Az októberi 1,0 százalékos adat után novemberben 1,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
Az egy évvel korábbihoz képest a leginkább a szeszes italok és a dohányáruk drágultak, 2,1 százalékkal. Az élelmiszerek ára átlagosan 0,7 százalékkal nőtt, de ezen belül nagyok az eltérések. A cukor például 16,3 százalékkal drágább, mint tavaly ilyenkor, az étolaj pedig közel 4 százalékkal lett drágább. A sertéshús a KSH szerint 8,2 százalékkal lett olcsóbb tavaly novemberhez képest – mint azt már bemutattuk, az áfacsökkentés hatása gyakorlatilag eltűnt, a januárinál már jó tíz százalékkal drágábban lehet a nagyobb láncoknál sertéshúst kapni.
Az üzemanyagok 0,6 százalékkal lettek drágábbak egy év alatt, a háztartási energia ára azonban nem változott. A szolgáltatásokért átlagosan 1,8 százalékkal kell többet fizetni – ezt nagyrészt az magyarázza, hogy a szerencsejátékok 5 százalékkal drágultak, és a tévéelőfizetések is többe kerülnek. A tartós fogyasztási cikkek ára csökkent a leginkább, ezek 0,8 százalékkal lettek olcsóbbak.
Az NGM úgy kommentálta az adatokat: a tartósan alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok, illetve a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is értékálló, ami támogatja a fogyasztás élénkülését és a gazdaság fellendülését.
Ha az energia és a nyers élelmiszerek áraival nem számolunk, akkor 1,5 százalékos maginflációt kapunk – hívta fel a figyelmet Virovácz Péter, az ING elemzője. Szerinte az elmúlt hónapok egy lassú emelkedő trendre utalnak. Az erős bérnyomás miatt valószínű, hogy ez folytatódni is fog – a következő hónapok nagy kérdése, hogy milyen hatással lesz az inflációra a minimálbér emelése. Az sem elképzelhetetlen, hogy hiába a béremelés, az ételek árai úgy nőnek, hogy jövőre a magasabb bérből sem lehet többet vásárolni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.