Az ország településeinek egyharmada 500 lakosúnál kisebb aprófalu volt tavaly január 1-jén, ugyanakkor ezekben a falvakban az ország népességének mindössze 3 százaléka élt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.

A KSH adatai szerint 2014. január 1-jén az ország 3154 településéből 346 város volt - ebből a főváros mellett volt további 23 megyei jogú város -, valamint 2808 község, amelyből 118 nagyközség volt.

A települések között a legnagyobb Budapest, amelynek 525 négyzetkilométeres területén 1,7 millióan élnek, a legkisebb a kiterjedést tekintve az 1 négyzetkilométer alatti Pest megyei Remeteszőlős, a népességet tekintve pedig a Zala megyei Iborfia, 8 lakossal.

Tavaly január 1-jén az ország településeinek harmada 500 főnél kisebb aprófalu volt, ugyanakkor ezekben az ország népességének mindössze 3 százaléka élt. A KSH elemzése szerint a népesség koncentrációja jelentős, a városokban él a népesség hetven százaléka, a fővárosban pedig az egyötöde.

A legnagyobb városok és környékük között a társadalmi-gazdasági funkciók terén sokrétű összefonódások, áramlások figyelhetők meg, településegyütteseket létrehozva ezzel. A KSH elemzése emlékeztet rá: a budapesti agglomeráció és a balatoni agglomerálódó térség létéről törvény rendelkezik, ugyanakkor a tavalyi vizsgálatok alapján további 21 agglomeráció, településegyüttes határolható le még Magyarországon.

Ugyan nem önálló települések, de mint speciális lakóhelyek, említést érdemelnek a tanyák, szórványtelepülések. A települések külterületein az ország lakosságának 3 százaléka lakik a 2011. évi népszámlálás adatai alapján, arányuk főleg az alföldi megyékben magas. Bács-Kiskunban megközelítette a hányaduk a 13 százalékot, a megyében található Móricgát lakosainak kétharmada él külterületen, ami a legmagasabb érték az országban.

Mint emlékeztettek rá, a településszerkezeti sajátosságok eltérőek az ország különböző részein, ez természeti, történelmi okokra vezethető vissza. A tagolt dombsági és alacsony középhegységi tájakon jellemzően kis területűek és népességűek a települések, ezzel szemben a síkvidékeken nagyobbak. A történelmi események szintén formálták a képet: az Alföldön a török hódoltság után alakult ki a mezővárosok és óriásfalvak jelenlegi ritka hálózata a korábbi, lerombolt szerkezet helyén, a trianoni elcsatolások megváltoztatták a határ menti települések kapcsolatait, míg a rendszerváltás előtt a mezőgazdasági és ipari termelés központi irányítása befolyásolta a települések szerepét.

Jogilag ma ötféle településkategória létezik: község, nagyközség, város, megyei jogú város, főváros. A jogszabály alapján község olyan település lehet, amely képes az alapvető önkormányzati jogok gyakorlására, és a helyi közügyei ellátására, a nagyközségi címet azon települések képviselő-testületei használhatták, amelyek az 1990-es törvény hatályba lépésekor nagyközségi tanácsok voltak, továbbá amelyek területén legalább ötezer lakos él, ugyanakkor a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011-es törvény szerint már a háromezer fős lélekszám elérése is elegendő a nagyközségi címhez.

A 2011-es törvény szerint a város olyan közszolgáltatásokat lát el, amelyeket saját

területén és vonzáskörzetében gazdaságosan, hatékonyan képes biztosítani. Korábban csak nagyközségeket nyilváníthattak várossá, az új jogszabályban viszont már az szerepel, hogy városi cím adható annak a községi önkormányzatnak, amely térségi szerepet tölt be, és fejlettsége eléri az átlagos városi szintet, így a nagyközségi kritérium megszűnt.

A megyei jogú városok azokat a közszolgáltatásokat is biztosítják, amelyek saját területén túl a megye egészére vagy nagy részére kiterjednek. Ezek a megyeszékhelyek, valamint az 50 ezer főnél nagyobb lakosságszámú városok, amelyeket az Országgyűlés ilyennek nyilvánít. A megyei jogú városok közül Dunaújváros, Hódmezővásárhely és Nagykanizsa népessége a jogállása elnyerése idején még 50 ezer fő fölött volt, napjainkban viszont már nem éri el ezt a számot.