#KSH


Elemzők: "igen gyenge" teljesítményt mutatott a magyar külkereskedelem

Gyengének minősítették a magyar külkereskedelem múlt évi teljesítményét az MTI által megkérdezett elemzők, kommentálva a témában a Központi Statisztikai Hivatalnak hétfőn közzétett gyorsjelentését, a jövőt illetően azonban eltérően nyilatkoztak a szakértők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői tájékoztatójában emlékeztet: a kivitel értéke a január-decemberi időszakban jelentősen meghaladta a behozatal értékét, így a külkereskedelmi mérleg aktívuma 1971 milliárd forintot (6,8 milliárd eurót) tett ki 2012-ben.



KSH: mélyponton a beruházások volumene

Tavaly a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,2 százalékkal maradt el az előző évitől, az utolsó negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,9 százalékkal, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított indexek alapján 3,7 százalékkal csökkent a beruházási volumen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Tavalyhoz képest csökkentek az ipari termelői árak

Az idén januárban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 1,4 százalékkal magasabbak voltak az előző havinál, éves szinten viszont 0,9 százalékkal csökkentek a termelői árak az iparban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.



Az elemzőket meglepte a kiskerforgalom csökkenésének mértéke

A várakozásoknál kevésbé csökkent tavaly a kiskereskedelmi forgalom az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik az idén az eladásoknak a tavalyinál kisebb, 1 százalék alatti mérséklődését várják. A nemzetgazdasági tárca közleményében azt emelte ki, hogy a magyar kiskereskedelem teljesítménye az eurózóna átlagánál és a régióbeli országoknál is kedvezőbb volt.



17 százalékkal kevesebb új lakás épült tavaly

Tavaly 10 560 új lakás épült Magyarországon, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, így már negyedik éve tart a lakásépítések számának folyamatos csökkenése – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.



KSH: ölt a hőség és az influenzajárvány Magyarországon

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ezért a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött 2012-ben - derül ki a KSH adataiból. A halálozás márciusban az influenzajárvány, júliusban a hőség miatt nőhetett számottevően az előző év hasonló időszakához képest.


Nőtt a szállóvendégek száma Magyarországon

A magyarországi kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi adatai a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják, a növekedésben fontos szerepet játszott a belföldi turizmus - írja a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevelében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataira hivatkozva.


Tovább bukik lefelé az építőipar

Az építőipar termelése tavaly decemberben 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az év egészében 5,9 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


Már megint a krumpli ára szállt el

A mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberben 18,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, az év egészében 15,4 százalékkal nőttek, míg a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje ennél kisebb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.





Most először lett több malacunk három év óta

A sertések száma - 3 évi csökkenés után - az elmúlt év december 1-jéig tartó hat hónapban kismértékben emelkedett. A szarvasmarha-állomány 3 éve folyamatosan nő - jelentette a 2012. december 1-jei adatok alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).



Már az export is haldoklik?

Decemberben 192 millió euró volt a külkereskedelmi mérleg egyenlege - közölte a KSH. Ha már az export is zuhan, akkor a magyar gazdasági igen nehéz idők elé nézhet.