Egy csomó izgalmas olasz filmet kínál a MittelCinemaFest
A fesztivált novemberben rendezik két budapesti moziban.
A fesztivált novemberben rendezik két budapesti moziban.
Bakacsi Alice csaknem 40 évig, 1985 szeptembere óta dolgozott a Pesti Színházban, "igazi intézménynek" számított a színházon belül.
Egyre szövevényesebb az ügye.
Kerékgyártó István világcsavargókról és politikáról is mesél Fecske Milán élete, jó sora és viszontagságai című könyvében.
A művészeti alkotások vásárlása töretlenül az egyik legkedveltebb befektetési forma. Ennek eredményességéhez azonban nem elég az erre fordítható pénz, sem az a mélységesen szubjektív tetszés-érzet, amelyre pedig sok érintett hivatkozik.
Az emberben legyen szép minden – Ványa bácsi Asztrov doktorának mondását adta második regényének címéül a német Sasha Marianna Salzmann. A Margó Fesztiválon a múlt héten Budapesten járt író ukrán földön élt négy nő megrázó történetét meséli el.
A 80 éves rendező és producer közel hat évtizede tartó pályafutása során számos műfajban kipróbálta magát. A korszakzáró Woodstocki Fesztiválon 18 operatőr munkáját koordinálta, készített turisztikai reklámfilmet Izlandnak, és egy 18 perces monstre klipet (Bad) Michael Jacksonnal. Meg persze rengeteg emlékezetes mozifilmet.
Az oklahomai olajkincsnek köszönhetően a világ egykoron leggazdagabb emberei, az oszázs indiánok ellen száz évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságsorozatról készített Megfojtott virágok címmel filmet Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai rendező.
Nem adják meg maguknak az emberek, vagy nincs olyan erő bennük, ami segítené őket abban, hogy nyugodtan merjenek nemet mondani - mondta a HVG-nek Béres Ilona színművész. Beszélt a pályájáról, felidézte, milyen körülmények között távozott a Pesti Magyar Színházból, elmondta, mit gondol a me too mozgalomról, illetve arról, hogy a kormányhoz lojális művészek, intézmények kapnak támogatást, a többi meg boldoguljon, ahogy tud. HVG-portré.
A stand-up nagymenője új könyvvel és új előadóesttel jelentkezett. A Prímszámok hóesésben határtalan abszurd univerzumban, a Barbárglamour az elsüllyedtnek vélt, de még mindig nagyon is valóságos Paraszt Atlantiszban játszódik.
15 évesen az "ölébe hullott" egy nagy film főszerepe, úgy tartja, ajándékba kapott egy karriert. Marozsán Erika színésznő a hvg360-nak adott interjúban azt mondta, nagyon fiatalon elkötelezett volt, és pontosan látta az utat, amit be akart járni. A közösségi média sok mindent felülír, és nem csak arról van szó, hogy fokozatosan átveszik a filmek szerepét. Marozsán szerint a közösségi platformok zaja és drogos hatása miatt sokkal labilisabbak most a tinédzserek, mint annak idején. Interjúnk annak a sorozatnak a részeként készült, amelyben azt mutatjuk be, mi lett azokkal, akiket 20 éve az akkori Magyar Hírlap az 50 legsikeresebb fiatal közé választott.
„Ilyen messzire a szocializmus legmegátalkodottabb ellenségei sem jutottak el” – írta szerződésbontó levelében a Magvető Kiadó igazgatója 1973 tavaszán Haraszti Miklósnak a tervbe vett szociográfiájáról. A Darabbér-ügy hamar túlnőtt a könyvkiadói berkeken, de a következő hasonló esetben a hatóságok úgy látták, hogy azt „nem látszik célszerűnek” bíróság elé vinni.
Egy fiatal magyar zenész, Azahriah mutatja meg a magyar zeneiparnak, hogyan kell zsinórban három stadionkoncertet adni.
A Presser Gáborral készített Titkaim és az Éjszakai üzenet a közös magyar zenei emlékezet része.
Nemigen van olyan széles körben ismert és hírhedt politikus a NER-ben, aki annyira kevés dologra volt komoly befolyással a saját területén, mint Demeter Szilárd. És ennél kevés pozitívabbat lehetne írni a jelenkor fideszes potentátjairól.
Ahogy írta, igyekszik „mindent megtenni a magyar filmek sikeréért és a filmes hivatás képviseletéért".
A radikális muzeológia eszközeivel, mintegy „partizán történelmi narrátorként” igyekszik kiegészíteni a Kiscelli Múzeum a 20. század magyar művészettörténetét elfeledett, árnyékban maradt női alkotók életműveinek bemutatásával. A kiállítás-sorozat újabb része még november 5-ig látható Óbudán.
A társulatvezető Pintér Béla idén nyáron kérte a közönség segítségét a 25., jubileumi évad megvalósulásához. Akkor 35 millió forint hiányzott a büdzséből, ami most végre összejött.
Meglehetősen pikírt hangvételű közleményt tett közzé a Mandineren Demeter Szilárd azok után, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján megjelent a főigazgatói poszt betöltésére kiírt pályázat hirdetménye.
A Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatójának jövő februártól kell munkába állnia.