Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kémia

MTI Tech

Az ELTE kémikusai felfedeztek egy folyamatot, ami különleges testtömegcsökkentő gyógyszereket is rejt

Az ELTE kémikusai a fehérjék normális és kóros téralkatának vizsgálata közben felfedezték, hogy az amiloidok nemcsak a neurodegeneratív betegségek kialakulásánál vannak jelen, hanem jótékony folyamatokban is részt vesznek, például a vércukorszint egyensúlyának szabályozásában. Perczel András kutatócsoportjának felfedezése segítségével sikerült megérteni, hogy a hormonfehérjék egyedi térszerkezeti és raktározási tulajdonságaikat váltogatva hogyan szabályozzák szervezetünk egészének folyamatait.

MTI Tech

Elsöprő magyar siker született a nemzetközi kémiai vitaversenyen

Magyar győzelem született a Tbilisziben megrendezett nemzetközi kémiai tudományos vitaversenyen: az egyik magyar csapat elsőként, a másik ezüstéremmel zárta a versenyt, két magyar diák pedig holtversenyben megszerezte az egyéni első helyet – közölték a Nemzetközi Kémia Torna magyar szervezői.

MTI Tech

Magyar kutatók lepkék szárnyaira néztek rá, így nyílhatnak új távlatok a káros anyagok lenullázásában

Bizonyos lepkefajok szárnyát cink-oxiddal bevonva környezetkímélő módon és olcsón állíthatók elő fotonikus nanoszerkezetek, amelyek lehetővé teszik a napenergia közvetlen hasznosítását kémiai folyamatok előidézésére – állapították meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpont (ELKH EK) Műszaki Fizikai és Anyagtudományi, valamint Energia- és Környezetbiztonsági Intézetének kutatói.

1 2 3 4 5
Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Nem hajlandók Vucsicsról tudósítani a szerb köztévé újvidéki munkatársai

Nem hajlandók Vucsicsról tudósítani a szerb köztévé újvidéki munkatársai

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

19 évvel a megjelenése után kapott frissítést a PlayStation 3

19 évvel a megjelenése után kapott frissítést a PlayStation 3

Sidlovics Gábor otthagyja a Tankcsapdát

Sidlovics Gábor otthagyja a Tankcsapdát

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Újabb furcsa haláleset: kiesett az ablakon, megmérgezték vagy belehalt a betegségébe a háromszoros orosz olimpiai bajnok

Újabb furcsa haláleset: kiesett az ablakon, megmérgezték vagy belehalt a betegségébe a háromszoros orosz olimpiai bajnok

Egy nap alatt kétszer záratott be két koszos budai büfét a fogyasztóvédelem

Egy nap alatt kétszer záratott be két koszos budai büfét a fogyasztóvédelem

A címlapról ajánljuk