760 lóerős változat készül a teljesen új Ford Mustangból
Az 5 literes V8-as benzinmotor teljesítménye több mint 50 százalékkal növekszik.
Az 5 literes V8-as benzinmotor teljesítménye több mint 50 százalékkal növekszik.
A nyitható tetős bajor sportkupét a BMW Group Classic szakemberei újították fel.
A szupererős 5 literes motor egy kézi kapcsolású váltón keresztül hajtja meg a hátsó kerekeket.
Ez a közel 3 évtizedes szupersportkocsi eddig alig több mint ezer kilométert hagyott maga mögött.
Ilyen az, amikor a kis méret, az alacsony tömeg és átgondolt hajtáslánc sokkal többet ér, mint a nyers erő.
A jelképes szélvédővel rendelkező újdonságon oldalajtók nélkül biztosít igen komoly sebességélményt.
Kicsit könnyebb, némileg erősebb és sokkal drágább, mint egy M4 Competition. Igen, ez az új M4 CSL, mely erősen limitált szériás bajor sportkupéból néhány példány Magyarországra is érkezett – jövünk minden részlettel.
A kézi kapcsolású váltóval szerelt Mercedesek napjai a jelek szerint erősen meg vannak számlálva, a BMW viszont továbbra is kitart a régi technika mellett.
Egy legendás Impreza azokból az időkből, amikor a Subaru márkanév még nagyon mást jelentett, mint 2023-ban. És amelynek az első tulaja a Codemasters egyik alapítója volt.
A nemrégiben debütált új Civic legsportosabb csúcsmodellje, a Type R mostanság igen nehezen szerezhető be.
Érkezőben a megoldás azok számára, akik esetleg még a GR Corolla produkciójával sem teljesen elégedettek.
A keresztségben Carroll Shelby Centennial Edition Mustang nevet kapott izomautó nem gyakran jön majd szembe az utakon.
A szuperkompakt terepjáró immár nemcsak három-, hanem akár ötajtós változatban is kapható lesz.
A francia gyártó stílusos formában búcsúzik népes rajongótáború sportkompaktjától.
Ma már egy családi dízel BMW is erősebb lehet ennél az egykori bajor szupersportkocsinál, de az M1 hangulata semmi máshoz sem hasonlítható.
Másfél literes motor ritkán csal ennyire széles mosolyt az arcunkra.
A modern és retró stílusjegyeket egyaránt felvonultató Giulia SWB Zagatóval a legfőbb probléma, hogy egyetlen példány készült belőle.
A 3 hengeres modern motorok korában sokak számára lelki felüdülést jelenthet egy régivágású 16 hengeres erőforrás.
Minden jel arra mutat, hogy ez a nyitható tetejű szupersportos BMW egészen kiváló egészségi állapotnak örvend.
Eddig még sosem volt ennyire erős egy szívómotoros, Shelby tuning nélküli gyári Mustang.