Trump: Szeretném megköszönni Iránnak, hogy előre figyelmeztettek a támadásról
Az elnök szerint az iráni válasz nagyon gyengére sikerült.
Az elnök szerint az iráni válasz nagyon gyengére sikerült.
A leendő közigazgatási és területfejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy tavaly még azt is sikerként élték meg, hogy nem veszítették el az uniós forrásokat.
Beszédében az egyházfő nem feledkezett meg a titokban evangelizáló nagymamákról sem.
Az Európai Bizottság elnöke a cseh kormányfő köszönetnyilvánítását is megosztotta Twitteren.
Hálásak, hogy az intézményben holland koronavírusos betegeket láttak el akkor, amikor a járvány túlterhelte a holland intenzív osztályokat.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ közleménye - Köszönetnyilvánítás Dr. Marie-Theres Thiell asszony állami kitüntetéséért- így indít az MTI-ben megjelent közlemény. Változtatás nélkül idézzük.