Annak idején 7 év alatt épült meg az Iparművészeti, most ennyi ideig tartott bezárni
Pedig a Millennium idején is sok akadályt kellett leküzdeni ahhoz, hogy álljon Lechner Ödön remeke. Ferenc Józsefnek például nagyon nem tetszett.
Pedig a Millennium idején is sok akadályt kellett leküzdeni ahhoz, hogy álljon Lechner Ödön remeke. Ferenc Józsefnek például nagyon nem tetszett.
Köznevelés, digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások Vajna Tímea barátnőjének közelében.
A választás évet megelőzően úgy szórta a pénzt az állam, mintha kötelező lenne, 2017-ben közbeszerzési rekord született. 2883 milliárd forintot fizetett az állam tavaly különféle árukra és szolgáltatásokra.
A legolcsóbb is 14 millió forint körül van egy ilyen E-osztályú Mercedesből, amelyet az utcán fotóztak le.
Hongkongi offshore cég, Mészáros Lőrinc és Seszták Miklós neve is felbukkan a történetben.
Orbán negyedik miniszterelnöki ciklusának középpontjában a hadsereget és a honvédelmet emelte. Két éven belül háromszáz tisztet avathatnak, erre utal egy friss közbeszerzés.
Egyetlen indulóként a Market Zrt. nyert a közbeszerzésen.
Húszmilliárd forintot költhet a Kiss-Rigó László egyházmegyéje, hatmilliárd „előleget” máris megkapott. A stadion, a látogatóközpont, benne a luxusétterem, már sínen van, jöhetnek a főhadiszálláson túli tervek is. Botka László MSZP-s polgármester elől vihetik el a dicsőséget Szegeden.
A Balatont Dunaújvárossal összekötő szakasz előkészítése zajlik.
Épül az M44 gyorsforgalmi autóút, amelyen összesen nagyjából 200 milliárdot keres majd a cég.
Elfogadta jelentését az EP költségvetés-ellenőrzési bizottsága, a CONT. Az összkép enyhén szólva is borzalmas: növekvő korrupció, csökkenő átláthatóság, egyszereplős közbeszerzések, rossz és nem hatékony kormányzás. Indokoltnak mondják a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen.
A komplexum a tervek szerint 2022-re épülhet fel.
A Transparency International szakértői szerint tovább kellene szigorítani az összeférhetetlenségi szabályokat a tendereknél.
A 24.hu szerint ugyanennél a cégnél az év elején törölték a szabálysértések elektronikusan tárolt gigantikus adatbázisát.
Szükség van cipőre, nadrágra, táskára, labdára, köntösre és stopperre is. Sokra.
Kiírták a közbeszerzési eljárást az M3-as autópályát – Mátészalkán át – a román határral összekötő M49-es gyorsforgalmi út tervezésére.
Vasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani, ezzel megszűnik a közbeszerzések papír alapú ügyintézése.
Ezek 99 százalékát ráadásul az Európai Unió finanszírozza.