Pintér elvenné a közmunkát is a lógós gyerekek szüleitől
Kizárná a közfoglalkoztatásból a kormány azokat, akik nem járatják rendszeresen iskolába gyermeküket, vagy nem tartják rendben a lakókörnyezetüket.
Kizárná a közfoglalkoztatásból a kormány azokat, akik nem járatják rendszeresen iskolába gyermeküket, vagy nem tartják rendben a lakókörnyezetüket.
Problémákat és visszásságokat tárt fel a közfoglalkoztatás szabályozási rendszerében és gyakorlati működésében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté több intézkedés mielőbbi végrehajtását kérte az illetékes minisztériumoktól - közölte az ombudsmani hivatal.
Jövőre 145 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, a cél, hogy 2013-ban és 2014-ben háromszázezer ember juthasson munkához - mondta a belügyminiszter pénteken a közfoglalkoztatási programok szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő tevékenységet végző önkormányzatok részére szervezett ünnepségen Budapesten.
Az MSZP szerint nem nőtt érdemben a foglalkoztatottság, a növekedés nagyrészt a közfoglalkoztatás kiterjesztése miatt következett be.
A The Economist brit hetilapnak az egyenlőtlenségekről megjelent múlt heti összeállítása után elmélkedik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a társadalmi folyamatokról, valamint a kormány által követett új modellről a Heti Válaszban.
Példátlannak és alaptörvény-ellenesnek tartja az LMP két országgyűlési képviselője, hogy a házelnök visszautasította A feudális jellegű jogviszonyok megszüntetéséről címmel benyújtott törvényjavaslatukat. A politikusok az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és ismét beterjesztették az indítványt a parlamentnek.
Ahhoz, hogy érdemben növelni lehessen a foglalkoztatottságot, támogatni kellene a bevándorlást és a felsőoktatásban való részvételt, ami gyökeresen ellentmond az Orbán-kormány eddigi ténykedésének. A közfoglalkoztatás és a munkahelyvédelmi terv rendkívül drága. Az előbbi a problémát egyáltalán nem oldja meg, az utóbbi esetében pedig érthetetlen, hogy miért vonatkozik a meglévő munkahelyekre is - mondta a hvg.hu-nak Köllő János közgazdász, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatási igazgatója.
A magyarországi munkáltatók az idei év első öt hónapjában csaknem 255 ezer új álláshelyet jelentettek be, a január-májusi időszakot tekintve ez az utóbbi négy év legmagasabb értéke - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján frissen közölt adatokból.
Simonka György fideszes országgyűlési képviselő földjén embertelen körülmények között dolgoztatják a közmunkásokat - állítják a helyiek. Simonka egy közleményt adott ki arról, hogy ez nem igaz.