Szakszervezet áll ki ezentúl a közfoglalkoztatottakat

Megalakult a Közfoglalkoztatási Jogviszonyban Állók Független Szakszervezete (Köfüsz) pénteken Hajdúböszörményben, az érdekképviselet célja a közmunkások munkakörülményeinek átfogó javítása - közölte az új munkavállalói szervezet.

  • MTI MTI
Szakszervezet áll ki ezentúl a közfoglalkoztatottakat

A Köfüsz feladatának tekinti a közmunkások érdekeinek országos és helyi szintű képviseletét. A szakszervezet országos elnöke Mózes Tibor lett. A nyilvántartásba vétel iránti kérelmet jövő héten adja be a bíróságra a szervezet képviselője.

A szakszervezet el akarja érni, hogy érdemi munkát kapjon minden közmunkás, és ezért érdemi bért kapjon - írják közleményükben. Az emberi méltósággal nem összeegyeztethető ugyanis, hogy a közmunkások többsége számára kiadott munka értelmetlen - teszik hozzá.

A szakszervezet kiáll az érdemi bér mellett is, mert - mutatnak rá - a jelenlegi 47 ezer forintból nem lehet megélni, sem pedig visszakapaszkodni a valós munka világába.

A szakszervezet megalakulásával egy időben kérte felvételét a LIGA szakszervezeti szövetségbe.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek