Nagy csattanás lett a vége a Budakalász fő útján történt versenyzésnek - fotók
A közutak nem éppen versenyzésre lettek kitalálva. Itt az újabb bizonyíték, hogy nem éri meg őrülten nyomni a gázpedált.
A közutak nem éppen versenyzésre lettek kitalálva. Itt az újabb bizonyíték, hogy nem éri meg őrülten nyomni a gázpedált.
A mostanság forgalomba kerülő új autók általában egyre biztonságosabbak lesznek, de azért akad néhány kivétel.
Szabályosnak igen nehezen lehetne minősíteni a parkolás ezen fajtáját. Pofátlannak viszont annál inkább.
Ilyen az, amikor a rengeteg közlekedési tábla láttán azonnal vakarni kezdjük a fejünket.
Meg kívánják oldani a község egyik legforgalmasabb útján kialakult parkolási és közlekedési anomáliát.
Eláruljuk, hogy pontosan hogyan is kell értelmezni a reggel mutatott táblát, amit olvasóink közül csak nagyon kevesen ismertek fel.
Mutatunk egy olyan táblát, mellyel igen ritkán találkozhatunk, de ettől még nem árt tisztában lenni a jelentésével.
A tempó hatalmas, a felelőtlenség pedig még inkább. Vajon mi lehet a magyarázat az ilyen nagy siettségre?
A nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A felvétel jól mutatja, hogy körülbelül milyen átmérővel rendelkezik a Musk-féle alagút.
Nehogy azt gondoljuk, hogy az önvezető technológiák csak a személyautók piacát támadják le.
Baleset miatt kellett lezárni Budapesten a Kamaraerdei út egy szakaszát.
Készül a TEK, készül a rendőrség az orosz elnök újabb látogatására. A rendőrség közleményt adott ki arról, hogy mire figyeljenek az autósok.
Élénk volt a forgalom a fővárosba vezető főbb útvonalakon péntek reggel.