Szomorú statisztika: a hátsó ülésen kevesen kötik be magukat
A második sorban is épp olyan fontos a biztonsági öv használata, mint az első üléseken.
A második sorban is épp olyan fontos a biztonsági öv használata, mint az első üléseken.
Torlódás a román és a szerb határnál, sűrű sorok az M7-esen, dugó az M0-ás déli szektorában.
Legalább is a Győr-Sopron Ebenfurti Vasút (GYSEV) bevezette ezt a kárpótlást az Intercity vonalakon. Mármint fizetnek, ha a a cég is indokoltnak látja. Készpénzben - esetleg utalványban.
Adott egy közlekedési helyzet, melynek elemzése alaposan megosztja a KRESZ-t ismerni vélőket.
Teherautó és autó ütközött, egy ember beszorult a teherautóba.
Ilyen az, amikor egy autósnak elgurulnak a gyógyszerei, és más tulajdonában kárt téve nyit szabad utat magának.
Van egy útvonal, ahol a benzingőzrajongó kanyarvadászok éppúgy maximálisan kiélhetik kalandvágyukat, mint a természet szépségeit kedvelő fotósok. Ráadásul nem is kell messzire utazni az élményért.
Az albérletnél olcsóbban, de így is havi több tízezer forintért kaphatják meg a BKV dolgozói az álláshirdetésekben felkínált szállást. A megemelt fizetés, amelyet ígértek nekik, más fizikai dolgozók béréhez képest versenyképes, de a külföldi munkaért háromszor több pénz is járhat.
Az amerikai milliomos feltaláló Elon Musk elkészítette azt a szerkezetet, amivel a városok alá vinné le az autós közlekedést. Vitézy Dávid szerint ez nagyon rossz ötlet.
Akadnak olyan közlekedési szituációk, melynek résztvevői az ököl erejét tekintik az elsődleges megoldásnak.
Érdemes utazás előtt informálódni a határátkelők helyzetéről, mert akár négyórás tortúra is várhat ránk.
Azaz késnek a vonatok a fővárosból a Balaton és Velencei-tó felé.
A Karolina út és a Nagyszőlős utca kereszteződésében volt a baleset.
A pálya két oldalán egyszerre történt egy-egy baleset, majd később még egy.
Nem mindenhol örülnek az önvezető autók megjelenésének. Míg Németországban már saját KRESZ-táblája is van a gépeknek, a világ másik felén épp most tiltják ki az utakról őket.
Biharkeresztesnél rohant hátulról egy kamionba egy bolgár kisbusz. Az utasok közül hárman a helyszínen meghaltak.