Változás a Széll Kálmán térnél, sétálóutca lesz a Csaba utca egy része – térkép
Január 8-ától a Széll Kálmán tér irányába megnyitják a Várfok utcát, a Csaba utca egy szakasza pedig sétálóutca lesz.
Január 8-ától a Széll Kálmán tér irányába megnyitják a Várfok utcát, a Csaba utca egy szakasza pedig sétálóutca lesz.
Egy megyében másodfokú, hatban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hófúvás veszélye miatt. Az érintett területeken az erős szél hótorlaszokat emelhet.
Van olyan kamionos a 65-ös úton Ságvár mellett, aki nem engedi, hogy kimentsék a járművét. A havazás és ónos eső következtében újabb balesetek történtek főleg a Dunántúlon, a 61-es főutat le is kellett zárni Inkénél, valamint további korlátozásokat vezettek be a teherforgalomra.
Úgy tűnik, az emberek is figyelembe vették a hatósági figyelmeztetéseket, mert kevesebb baleset történt, pedig csúszósak az utak és téliesek az útviszonyok.
Megfizethető üzemanyagárakat, az M2-es autópálya építését, egy új Duna-híd előkészületeit Komáromnál, jó kis budapesti dugókat és még ezer apróbb-nagyobb változást hoz a 2016-os év az autósoknak. A nagyobb változások közé sorolható mindenképpen a szigorúbb orvosi vizsgálat a jogosítványszerzéshez. Mi vár az autósokra idén?
Nem jár a 26-os busz a fővárosban csütörtök délelőttől kora délutánig egy sportverseny miatt.
A hosszú ideje tartó nagy fokú légszennyezettség miatt hétfőtől három napon át nem közlekedhetnek a személygépjárművek és a motorok délelőtt 10 és délután 4 óra között Milánóban - jelentette be vasárnap az olasz város vezetése. kedvezményesen, másfél euróért lehet "szmogjegyet" venni a buszokra.
A magyar autópálya-hálózat 17 helyszínén, több mint 9 ezer négyzetméteren vált biztonságosabbá a haladás heves esőzések idején is, köszönhetően az útfelület utólagos rovátkolásának. A beavatkozás az M3-as, M30-as, M6-os, valamint az M7-es és M70-es autópályákat érintette.
A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést - hívta fel a figyelmet szombaton a honlapján közzétett közleményében a rendőrség, kiemelve: a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek.
Egy ember meghalt, harmincheten megsérültek, többek állapota súlyos az után, hogy egy autós szándékosan a tömegbe hajtott Las Vegas zsúfolt főutcáján. A nő autójában egy hároméves gyerek is ült. A hatóságok szerint nincs szó terrorizmusról.
Szombattól változik a Széll Kálmán tér környékén a forgalmi rend, a tér felől újra be lehet hajtani az Ostrom utcába, illetve az Ostrom utcából ismét ki lehet hajtani a Széna tér felé.
Közúti veszélyeztetés és ittas járművezetés miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség az ellen a 31 éves váci nő ellen, aki alkalmi ismerősét gépkocsija tetején szállította a 2-es főúton.
Debrecen felé haladt az az autó, ami Polgár közelében a szalagkorlátnak ütközött. A helyszínelés idején a forgalom a leállósávon halad.
Nem járnak a 24-es villamosok kedd reggel egy szakaszon csőtörés miatt. Pótlóbuszokat helyeztek forgalomba.
Sorra történtek hétfő reggel a balesetek a csúszós utak miatt, de a BKK egy igen ritka esetről is beszámolt a Facebookon: a Gubacsi hídon közel 15 percig állt a forgalom egy hattyú miatt, ami az úton mászkált, és valahogy senkinek nem sikerült elhessenteni onnan. A hattyú Csepel irányából okozott nagy torlódást, végül rendőri segítséggel sikerült leterelni a hídról.
Újra a teljes vonalon, a Móricz Zsigmond körtér és a Hűvösvölgy között jár a 61-es villamos, azaz az utasoknak nem kell a Széll Kálmán téren átszállniuk - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Kilenc megyében - köztük Budapesten is - citromsárga figyelmeztetés van érvényben a tartós köd miatt.
December 31-ig lehet az előző költségvetési ciklus terhére beruházást finanszírozni, jelenleg több mint 150 támogatási szerződés van nyitva, a kifizetéseket év végéig végrehajtják, és a szerződéseket februárban lezárják.
Globális szövetségbe tömörülnek a taxisok és más fuvarrendeléssel foglalkozó szolgáltatások az Uber ellen, így az indiai, kínai vagy amerikai utazások alkalmával sem kellene új ügyfélként regisztrálni, hanem kölcsönösen segítenék egymást a cégek.
A nagy érdeklődésre tekintettel két órával tovább közlekedik a Mikulástroli hétvégenként, így már ma is, a 72-es trolibusz vonalán közlekedő ünnepi jármű 18 óra helyett 20 óráig szállítja az utasokat. Hétköznapokon az eredetileg meghirdetettek szerint, 17 és 20 óra között lehet a Mikulástrolival utazni, átveszik a jótékonysági adományokat is.