Fotók: Rendesen összetört a balesetet szenvedett 166-os busz
Kisteherautóval és személyautóval ütközött egy 166-os autóbusz szerdán Budapesten, a balesetben ketten megsérültek. A busz felszaladt egy rézsűre és egészen megdőlt.
Kisteherautóval és személyautóval ütközött egy 166-os autóbusz szerdán Budapesten, a balesetben ketten megsérültek. A busz felszaladt egy rézsűre és egészen megdőlt.
Öt úton is útlezárásokat kellett bevezetni a megáradt Sajó és Tisza miatt.
Egy autó árokba hajtott a 86-oson Szombathely határában, a sofőr a helyszínen meghalt.
Benyújtja a nagy bevásárlólistát a kormány. 450 milliárdos közlekedésfejlesztési pályázati csomagról van szó. Megvalósulhat a keretből a Ferihegyi reptér vasúti összeköttetése, a Budapest–Hatvan vasúti vonalszakasz és a Déli összekötő Duna-híd korszerűsítése, valamint az M15 és M70 autóutak négysávúsítása is. A keret kimerítéséért versenyt fut a kormány az idővel, ősszel ugyanis már más is lehívhatja az összegeket, amelyeket nem használtunk fel.
Legalább 430 milliárd forintot felemésztenének azok a beruházások, amelyekre a kormány, úgy tűnik, nagyon elszánt. Háromsávossá bővítenék az M1-est 95 kilométeren át, a Balatonig is három sávon száguldhatnánk az M7-esen, új hidat álmodnak a Dunára, fejlesztenének vasutat és HÉV-et. És a végső cechnek ez csak a kisebbik része.
Szombat hajnalban igencsak meglepődtek a kis angol város lakói hazafelé menet.
A MÁV csütörtökön visszavonta a szakszervezeteknek tett ajánlatát a 2,2 százalékos béremelésről, és új ajánlatot tett, ráadásul a fenntartó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az összes ígértet keresztülhúzta, ami váratlanul érte a szakszervezeteket. A Népszabadság úgy tudja, hogy már pénteken bejelenthetik a vasúti munkabeszüntetést.
Az út melletti járdára hajtott egy személyautó Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.
Egy ház tetőszerkezetét bontotta meg a szél a H7-es HÉV útvonalán, ezért a szerelvények sem közlekedtek.
Több helyen megállt a város: nem működnek a jelzőlámpák a Flórián téren, minden irányban nagy kocsisorok torlódtak fel. Az Északi összekötő híd környékén a Váci út alig járható. Az Árpád híd pesti vonzáskörzetében még fél 10 körül is nagy dugó volt.
A franciák öt év alatt 1000 kilométernyi útburkolatra telepítenek napelemet, ami 5 millió ember energiaszükségletét elégíti ki.
A korábbi BKK-vezér Vitézy Dávid hosszú bejegyzésben rohant ki a BKK lefokozása miatt. Szerinte Tarlós István a hibás, aki nem érti, hogy 2016-ban nem az autósok körül forog a világ.
A Széll Kálmán téren is folytatják a villamossínek munkálatait, de a főváros több pontján kezdődtek közúti munkálatok, amelyeknél a lezárások, elterelések közlekedési dugót okozhatnak. A szentendrei HÉV-vel is bonyolultabb lesz utazni hétfőtől.
Szombattól hétfőig több VI. és VII. kerületi útszakaszt is lezár a rendőrség, feltehetően filmforgatás miatt.
Próbáljuk kicsit máshogy elképzelni a most tüntetőket. Igen, káromkodással, autórugdosással, hülye követelésekkel együtt is.
Tavasszal írják ki az autóbuszos helyközi személyszállítási közszolgáltatás ellátására vonatkozó pályázatot, a tenderen olyan cégek indulhatnak, amelyeknek a járművei átlagosan nem öregebbek tíz évnél, a Volán buszainak átlagéletkora viszont ezt jóval meghaladja.
A napokban sokan döntenek arról, hogyan és milyen e-matricát szerezzenek be az új évre. 2016-ban az árak nem emelkednek, de több változás is lesz a díjmentesen használható útszakaszok listájában. A megyei éves matricák és az új fizetős szakaszok bevezetése mellett a technológiai fejlődés is felforgatta a vásárlási szokásokat. A legtöbben mobilon vették az e-matricát.
Az ismét megfagyó hóolvadék és a lehullott csapadék miatt rendkívül csúszóssá váltak a megye útjai is, emiatt több baleset is történt a késő délután folyamán a megye útjain.