A hétvégén rövidebb útvonalon járnak a 4-6-os villamosok
A villamosokat pótlóbuszok helyettesítik.
A villamosokat pótlóbuszok helyettesítik.
Az I., II., V., és IX., kerületekben számíthatnak változásra az autósok.
Sorin Grindeau román közlekedési miniszter azt mondta, hogy a két ország milliónyi szállal kötődik egymáshoz, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Egy év alatt 13 ütközéselnyelőt törtek össze az autósok.
Kerülővel lehet majd elérni a vonatokat, a MÁV figyelmeztet, az utasok érkezzenek pár perccel hamarabb.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levél szerint a légitársaság nem volt partner a probléma megoldásában. A légitársaság azt közölte: tájékoztatták az érintett utasokat.
Tragikus hatása lehet az olaszországi közlekedésre és az ország gazdaságára is annak, hogy a földcsuszamlás elzárt több, az országot szomszédaival összekötő alagutat, miközben épp most fognak lezárni egy másikat is.
A férfi mozgó autók és kamionok között jutott el a bozótosig.
Az ország keleti és a nyugati felére is jutott egy olyan vasúti baleset, amelyre izgalmas lesz megkeresni a választ, hogyan történhetett meg.
Negyedével drágulhat a buszok fuvardíja, ha megvalósul a kormány tervezete, és jövőre már autópálya-matricák helyett a teherautókhoz hasonló, kilométeralapú útdíjat kell fizetniük a cégeknek.
A helyszínelést befejezték, de késések még lehetnek.
Rómában rekedtek a WizzAir utasai, akik hétfőn éjjel érkeztek volna meg Budapestre. Az olasz légi irányítás rendszerében adódott technikai hiba, a fennakadás nemcsak a WizzAirt, hanem más légitársaságokat is érint.
Szakértők szerint a kialakult helyzetet úgy kell elképzelni, mintha hirtelen minden közutat lezárnának.
Az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a balesetet, a két vonat 400 méterre állt meg egymástól.
A tetoválásokat egy fesztiválon varrták fel a vállalkozó szelleműeknek.
Tiltó jelzés mellett ment el egy tehervonat Nagytéténynél, a szembe jövő InterCity mozdonyvezetője időben meg tudott állni.
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán 100 km/h-s ideiglenes sebességkorlátozást kellett bevezetni – erősítette meg a hvg.hu információját a vasúttársaság. A MÁV szerint 20 perccel is hosszabb lehet emiatt az út.
A vb futószámai miatt több helyen, hosszabb ideig lesz útlezárás.
Másfél hónappal azután, hogy az Árpád hídon egy ember meghalt egy spontán gyorsulási versenyben.