Nézőpont: a Jobbik utolérte az MSZP-t
A Fidesz és a Jobbik támogatottsága is nőtt március második hetében, míg az MSZP népszerűsége nem változott a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint.
A Fidesz és a Jobbik támogatottsága is nőtt március második hetében, míg az MSZP népszerűsége nem változott a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint.
Háromszor annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t, a Jobbik 17 százalékon áll, az SZDSZ, az MDF és az LMP támogatottsága nem éri el a parlamenti küszöböt a biztos pártválasztók körében - derül ki a Szonda Ipsos legutóbbi felméréséből, amelyet a Népszabadság csütörtöki száma ismertetett.
A Forsense intézet 2010. februári közvéleménykutatása szerint a Jobbik támogatottsága a fiatalabb korcsoportokban utolérte, vagy meghaladta a szocialisták támogatottságát, a 18-24 évesek között pedig csaknem kétszer akkora bázissal rendelkezik, mint a kormánypárt. Az összes megkérdezett között a Jobbikot magukhoz közel érzők aránya 7-ről 20 százalékra emelkedett alig több mint egy év alatt.
A szavazásra jogosultak 60 százaléka venne részt biztosan egy most vasárnapi választáson, ami jelentős növekedés a decemberi és a januári 51 százalékos arányhoz képest - közölte a Tárki Társadalomkutatási Intézet szerdán az MTI-vel.
A Nézőpont Intézet felmérése szerint az összes megkérdezett 39 százaléka támogatja a Fideszt, 9 százaléka az MSZP-t és 8 százaléka a Jobbikot.
A Miniszterelnöki Hivatal több mint 145 millió forint értékben döntött közvélemény-kutatási megbízásokról a közelmúltban; a közbeszerzésben nyertes vállalkozásoknak többek között a minisztériumok, miniszterek lakossági megítélését kell felmérniük - értesült a Magyar Hírlap.
Szinte teljesen eltűnt az ellenzéki brit Konzervatív Párt még alig néhány hete is jelentős támogatottsági előnye, és a vasárnap közölt legfrissebb felmérés alapján a kormányzó Munkáspárt akár hatalmon is maradhat a tavasszal esedékes parlamenti választások után.
Növekvő szavazási hajlandóság, biztos Fidesz-előny, tovább erősödő Jobbik – ezek a legfontosabb következtetései a HVG számára februárban, a szokásosnál nagyobb, 2400 fős mintán készített Medián-felmérésnek. Az új parlamentbe egyelőre csak három párt bejutása tűnik biztosnak.
A miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor megítélése a legkedvezőbb, népszerűségi indexe ugyan a közepesnél alacsonyabb (44 pont), de ezzel az értékeléssel második a politikusi rangsorban a 47 pontos Sólyom László államfő mögött - adja közre a Szonda Ipsos február eleji közvélemény-kutatását a keddi Népszabadság.
A Forsense Kft. közvélemény-kutatása szerint lassan növekvő választási kedv mellett továbbra is három párt parlamentbe jutása tekinthető biztosnak.
Február második hetében szignifikánsan csökkent a Fidesz támogatottsága, az ellenzéki pártra most vasárnap az aktív szavazók 43 százaléka szavazna, míg az MSZP-re 12, a Jobbikra 9 százaléka voksolna - olvasható a Nézőpont Intézet felmérésében, amelynek összegzését szerdán juttatta el az MTI-hez.
Negyedével kisebb arányú a részvételi hajlandóság a 2010. áprilisi parlamenti választást megelőzően, mint 2006-ban és 2002-ben volt - mondta az Ipsos Zrt. elnöke szerdán az MTI-nek Szekszárdon.
Leginkább a született gyógyító képességek létezésében, a legkevésbé a földönkívüliekben és a szellemekben hiszünk - derül ki az Image Factory és a Tárki legújabb Társadalmi Klíma Riportjából, amely a magyar társadalom ezoterikus jelenségekhez való hozzáállását vizsgálta.
Csökkent a különbség a két legnagyobb párt támogatottsága között a Tárki legújabb felmérése szerint: a Fidesz és az MSZP között januárban 40 százalékpontnyi, míg tavaly novemberben még 51 százalékpontnyi különbséget mértek.
A potenciális szavazók megnyerésével számolva a Fidesz-KDNP szövetség kilenc fős többséggel megszerezhetné a kétharmados többséget az Országgyűlésben egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson - derül ki a Nézőpont Intézet legújabb felméréséből, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
A biztos szavazó pártot választók körében a Fidesz 59 százalékos támogatottsággal rendelkezik, a jelenlegi kormánypárt (MSZP) 23 százalékos támogatottságával szemben. A harmadik legerősebb politikai erő továbbra is a Jobbik (10 %), ennél jóval kisebb támogatottságot tudhat maga mögött az MDF (4%), az LMP (2%), valamint az SZDSZ (1%).
Orbán Viktor a leginkább megosztó politikus, mégis a Szonda Ipsos 2010 januári népszerűségi listájának első helyére került. Előkelő pozícióját a jelentős méretű Fidesz-tábor körében tapasztalható nagyfokú népszerűségének köszönheti - írta a Népszabadság.
Csupán két százalékos az előnye az MSZP-nek a Jobbikkal szemben; a Fidesz januárban is őrzi jelentős előnyét a biztosan szavazó pártválasztók körében, míg a kispártok közül egyedül az MDF jutna be a Parlamentbe - olvasható a Forsense közvélemény-kutatásában.
Alacsony részvételi kedv és javuló gazdasági közhangulat közepette változatlanok az erőviszonyok. Ha áprilisig minden így marad, a Fidesz megszerzi a kétharmadot az Országgyűlésben – ez a következtetés vonható le a HVG számára készített januári Medián-elemzésből.
Kevés hatása van a pártok választás előtti mozgósításának: a négy évvel ezelőttihez képest sokkal mérsékeltebb a választók részvételi szándéka, akkor 54, most 43 százalék ígéri biztosra a részvételét az országgyűlési választásokon - írta a hétfői Népszabadság a Szonda Ipsos piackutató felmérése alapján.