Legfeljebb két ember élhet majd az új San Fraciscó-i minilakásban
San Franciscóban lesznek a legkisebb lakások az Egyesült Államokban: alapterületüket mindössze 20 négyzetméteresre tervezik.
San Franciscóban lesznek a legkisebb lakások az Egyesült Államokban: alapterületüket mindössze 20 négyzetméteresre tervezik.
Nem árt a minden korábbinál fokozottabb óvatosság mielőtt most ugrik fejest valaki a lakáshitelbe. Az azenpenzem.hu lakossági pénzügyi blog összegyíűjtötte, melyek azok a szmpontok, amelyeket mindenképpen elemezni kell hitelfelvétel előtt.
Az elmúlt két évben újra a készpénzes vásárlásra állt be a magyar lakáspiac, az egy lakásra felvett bankhitel tavaly 2,2 millió forint volt, amely az eddigi legalacsonyabb érték - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel szerdán.
Két év letöltendő fogházbüntetéssel sújtotta a Szigetvári Városi Bíróság szerdán nem jogerősen azt a férfit, aki idén januárban azért rabolt ki egy takarékszövetkezeti fiókot Mozsgón, hogy fizetni tudja lakáshitelét és közüzemi tartozásait.
Bár hónapok óta egyik bank sem szerződött az állammal, a kamattámogatásos rendelet megjelenése után szinte valamennyi hazai nagybank gyorsan megjelent termékeivel a piacon.
Több rendeletet módosított a kormány az otthonteremtéssel kapcsolatban, a jogszabályok a Magyar Közlöny keddi számában jelentek meg.
Tízből nyolc esetben félrevezették a bankokat a hiteligénylők a válság kitörése előtt – írta kedden a Magyar Nemzet banki szakemberekre hivatkozva.
Bár látszólag nem "kemény" kiadás a társasházi közös költség, elhanyagolása végzetes lehet, akár a lakás – ami sokak egyetlen vagyontárgya – elvesztéséhez is vezethet.
Több millió forintos kamatmentes lakáscélú munkáltatói kölcsönről szóló belügyminiszteri rendelet jelent meg a Magyar Közlöny legfrissebb számában, szerdán.
Budapesten az európai átlaghoz viszonyítva rendkívül alacsony a bérelt lakások aránya, nem hivatalos becslések szerint 10 százalékot alig meghaladó, bár nehéz kalkulálni a bejelentés nélkül bérbeadott lakások arányát. A lakásbérlés azonban enyre népszerűbb – igaz, ennek oka a Lakásfókusz blog szerint leginkább a kényszer, azaz a vételhez szükséges pénzek hiánya.
Minden bank a saját üzleti döntése alapján osztja meg a tranzakciós illetéket, de a gazdaság alaptörvénye, hogy minden egyes adót végül a fogyasztó fizet meg – mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, a keddi Világgazdaságban közölt interjúban.
A kormány rövidesen „kivezetheti” az új lakások vásárlása esetében a mostaninál sokkal kedvezőbb kamattámogatást – értesült az azenpenzem.hu pénzügyi blog. Eközben az OTP, amely elsőként kínálja az otthonteremtési hitelt, a régebbi megoldást levette palettájáról. Ezt egyébként is alig kínálja valaki.
Az OTP Bank szerint az új, állami kamattámogatású hitelprogram elindítása lökést adhat a hosszú ideje pangó lakáspiacnak. A banknál hétfőtől igényelhetők az új konstrukciójú hitelek, amelyeket új lakás vásárlásához, építéséhez, használt lakás vásárlásához, valamint korszerűsítéshez lehet igénybe venni - áll a bank hétfői közleményében.
Amit az MSZP-kormányok megcsináltak a frankhitellel, azt a Fidesz megoldja forintból is.
A támogatott lakáshitelek szabályozásáról is tárgyalhat a kormány mai ülésén, és elképzelhető, hogy a közeljövőben enyhítenek a kamattámogatott konstrukció igénylési feltételein – értesült a Világgazdaság.
Hiába kezdődött el a lakáshitelszezon, a bankok alig kínálnak akciós konstrukciókat, ennek elsősorban a korlátozó szabályozás az oka.
Hiába kezdődött el a lakáshitelszezon, a bankok alig kínálnak akciós konstrukciókat - írja a Világgazdaság.
Július elejétől jutalomban részesül az a törleszteni nem tudó adós, aki nem nehezíti meg az árverezést - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
A lakásvásárlásra és -felújításra, valamint tanulmányokra felvett hitel elfogadott egy felmérés szerint, ám a megkérdezettek elutasították, hogy hitelből utazzanak.