Lemondott Rádi Péter, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke
Két és fél évig volt az NVB élén, de nem közölték, miért távozik.
Két és fél évig volt az NVB élén, de nem közölték, miért távozik.
Közleményben jelentette be az intézményt 21 éve irányító szakember döntését a Főpolgármesteri Hivatal. A Biodóm körüli költségvetési vita állhat a háttérben, bár ő egészségi okokra hivatkozott.
Aki a harvardi katedra helyet a DK-t választotta - videóval emlékezik Gyurcsány Ferenc az elmúlt 15 évre.
Nemrég 775 millió euró (254 milliárd forint) pénzbírságot szabtak ki a cégre Hollandiában, amiért nem tett eleget a pénzmosás elleni előírásoknak.
Övé volt a világ legkúlabb állása, most a felesége jön.
Miután a hvg.hu feltárta, hogy Schmitt Pál másolta doktori disszertációjának jelentős részét, a Semmelweis Egyetem megvonta tőle a címet. Schmitt egy ideig még kitartott, végül 2012. április 2-án 13.16 perckor, épp hat évvel ezelőtt bejelentette lemondását. Megbocsátani - neki - sokáig tartott.
Miután Victor Ponta miniszterelnök szerdán benyújtotta lemondását, a kormány többi tagja már csak ügyvivőként maradt tisztségben az új kabinet megalakulásáig, tehát Oprea mindenképpen elvesztette volna tisztségét
A 76 éves Abelardo Colomé Ibarra október 21-i levelében kérte lemondásának elfogadását Raúl Castro jelenlegi kubai elnöktől egészségi állapota miatt.
Az amerikai képviselőház republikánus párti elnöke váratlanul bejelentette, hogy távozik posztjáról. Döntésével el akarta kerülni a párton belüli zűrzavart.
A hirtelen támadt ulsteri belpolitikai válság közvetlen előzménye egy gyilkossági ügy, amelynek kapcsán a minap gyanúsítottként őrizetbe vették a felekezetközi önkormányzat legnagyobb katolikus pártja, a Sinn Féin észak-írországi tagozatának vezetőjét.
Zombor Gábor esetleges távozásáról már hónapok óta cikkezett a sajtó, augusztus 31-i hatállyal valóban távozik az Emmitől. Az államtitkár személyes és családi okokra hivatkozva kérte felmentését.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Ráduly Róbert 11 évig volt a hargitai megyeszékhely polgármestere, ám most vádat emelt ellene a román korrupcióellenes ügyészség.