Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lencse

Szász Eszter Élet+Stílus

Most tényleg érdemes lencsét enni, de nem a pénz miatt

Ahogy sokan a halat szinte csak karácsonykor fogyasztják, a lencséből készült ételek újévkor értékelődnek fel. Január elsején szinte kötelező lencsét enni, különben a babona szerint nem áll pénz a házhoz. Bár semmilyen módon nem bizonyított, hogy meg lehet gazdagodni egy kiadós lencsefőzelék elfogyasztásától, mégis minden évben készítjük, mellé pedig sertéshús dukál, hiszen a disznó kitúrja a szerencsét. Itt van minden, amit a lencséről tudni érdemes.

Optic World

Minden második magyarnak rossz a szeme

Könnyen meg tudunk feledkezni arról, mennyire fontos, hogy lássunk. De gondoljon arra, hogy a környezetéből érkező ingerek 80%-át a szemén keresztül észleli – ezt a tényt ismerve máris felértékelődik ez az egyébként természetesnek tűnő „adottság”.

-gy- Élet+Stílus

Lens culinaris - a lencse karrierje

Fényes pályafutása a nincstelenséggel kezdődött. Mert persze, hogy az ősidőktől kezdve a szegények eledele volt a lencse, ami nélkül nem köszönthet be az új esztendő. Legalábbis, ha direkt nem akarjuk kivívni magunk ellen a sorsot.

-sz- Gasztro

Tíz étel, amitől szerencsénk lesz

Újévkor nálunk mindenki lencsét eszik, hogy gazdag legyen, de legalábbis ne sovány pénztárcával szűkölködjön. Meg persze a lencsét azért is eszik a népek, hogy ne csak gazdagok, hanem szerencsések és szépek legyenek. De máshol a világon vajon miket esznek az emberek, hogy boldog újévük legyen?

hvg.hu/turizmus.com Plázs

Michelin- csillagos fogások a fedélzeten

Többek között a zöld puy lencse és a különféle gombák a kedvenc alapanyagai Régis Marcon, három Michelin-csillagos séfnek, akinek ételkreációit jövő héttől az Air France légitársaság hosszú távú járatain is meg lehet kóstolni.

Gy.Zs. Gasztro

Egy tál lencse - recept

Ízes hiedelmeink egyike, hogy az új esztendő első napján mindenképpen lencsét kell ennünk, ha nem akarunk egész évben üres zsebbel tengődni. A szerencsehozó, pénzcsináló lencse nem volt azonban mindig ilyen jó hírű.

H.A.-Gy.Zs. Gasztro

Tökéletes szerencsehozó lencse – recept

Lencsét enni az év első napján kötelező: nehogy már pont a saját szerencsénket pénecoljuk el. Ha mégsem hozná meg a várva várt bőséget és gazdagságot, legalább nem mi leszünk a hunyók.

techline.hu Tech

OS X Lion: nagymacska bétában

Gőzerővel készül az új OS X, amelynek néhány újításába már korábban betekintést engedett az Apple az egyik keynote...

1 2
Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Egységfront építésével próbálják megállítani Romániában a magyarellenes Orbán-követő  széljobbos elnökjelöltet

Egységfront építésével próbálják megállítani Romániában a magyarellenes Orbán-követő széljobbos elnökjelöltet

India szerint Pakisztán megsérti a szombaton életbe lépett tűzszünetet

India szerint Pakisztán megsérti a szombaton életbe lépett tűzszünetet

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

A címlapról ajánljuk