Egy lengyel faluban vásárolt 100 postagalambot Mike Tyson szenvedélyes galambtartó, korábbi nehézsúlyú bokszoló
Tyson gyerekkora óta tart galambokat, azt mondta, életében először akkor ütött meg valakit, amikor az letépte egyik állata fejét.
Tyson gyerekkora óta tart galambokat, azt mondta, életében először akkor ütött meg valakit, amikor az letépte egyik állata fejét.
A köztársasági elnök a távozó Mateusz Morawiecki miniszterelnököt kérte fel kormányalakításra, annak ellenére, hogy nincs parlamenti többsége. Igaz, ő azt állítja, hogy még lehet.
A lengyel miniszterelnök azt mondta, hajlandó lenne belépni tagnak egy parasztpárti vezetésű kormányba. Ezzel folytatja a próbálkozást, hogy az október 15-i választáson győztes koalíciót felbomlassza, bár erre kicsi az esélye.
Hogy sikerül-e visszaváltoztatni igazi jogállammá a már részben illiberális államot, annak jelentősége messze túlmutat Lengyelországon, írja Jörg Lau, a német lap szerzője.
hvg360
A tagállamok közül nem csak nálunk romlott jelentősen az unió megítélése, de így is Magyarország az egyik leginkább euroszkeptikus ország az egész EU-ban. Ezzel szemben a lengyelek nagyon bíznak Brüsszelben.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök pekingi útját korábban negatív jelzőkkel illette Kaja Kallas észt miniszterelnök is.
hvg.hu
Erre azonban nem az elnök védelméért felelős lengyel szerv jött rá.
hvg.hu
Húsz éve az EU-csatlakozásra készülő országok közül Lengyelország volt az egyik legszegényebb, míg Magyarország a mintaállam. Azóta a politikában mindkét állam páriává vált – a lengyelek épp most farolnának ki ebből –, de gazdaságilag Lengyelország elég sikeres volt az elmúlt két évtizedben. Mi történt ott máshogyan, mint nálunk?
Sztojcsev Iván
Andrzej Duda elnök állítása szerint az eddig kormányzó PiS is kormányalakító többséget ígér, ő pedig úgy döntött, mérlegeli a helyzetet.
Grzegorz Kaszak püspök lemondását elfogadta a pápa, indoklást azonban nem közölt a Vatikán.
hvg.hu
Az Európai Parlamentben fokozódik az ellenállás az EU-s pénzekre vonatkozó esetleges megállapodással szemben, írja a Süddeutsche Zeitung. A Neue Zürcher Zeitung Szerbia EU-tagsági esélyeit latolgatja. A Wall Street Journal szerint Kína esetleges Tajvan elleni támadása minden eddiginél súlyosabb válságot eredményezne. A Times szemleírója aláhúzza, a gázai háború stratégiai lehetőséget kínál az orosz elnöknek. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Orbán Viktor pedig eközben elszigetelődik.
hvg360
Andrzej Duda köztársasági elnök a jelek szerint húzza az időt.
A Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint Orbán immár arra összpontosít, hogy a lehető legjobb eredményt érje el a jövő nyár elején az európai választásokon. Hagyja az EU, hogy Orbán megzsarolja? – kérdi az Augsburger Allgemeine kommentárja. A Foreign Policy és az Euractiv a lengyel választások utáni helyzetet elemzi. Nem lehet visszatérni a populista időszak előtti Lengyelországhoz, írja előbbi. A Daily Telegraph arra figyelmeztet, hogy Amerika közvetlenül a háború szélén áll a Közel-Keleten és Ázsiában. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Köszönet a lengyeleknek, Orbánék és a keresztények, a gondoskodó Európa eltűnése - a többi között ezekről írt elemzéseket a világsajtó hétfő reggelre. Tallózó.
hvg360
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten Orbán Viktor artistaként igyekszik kezelni a konfliktusokat, Azahriah pedig háromszor is megtölti a Puskás Arénát.
hvg.hu
Hihetetlenül sok fiatal vett részt a lengyel választásokon, jóval több, mint négy éve, és többen, mint ahány idős szavazott. De az ellenzéknek sikerült a nőket is mozgósítaniuk.
hvg.hu
Több forrás is azt állítja, nyáron Fidesz-közeli emberek érkeztek a PiS kampánystábjába, akikre vakon hallgattak. A magyarok csak azt felejtették el, hogy ami Magyarországon működött, az Lengyelországban nem biztos, hogy fog.
hvg.hu
Lengyelország most új vonzáspont lesz Európában, hatalmas lehetőségek nyílnak előtte, írja Ivo Mijnssen a svájci lapban.
hvg360
Végül lebukott, mert vélhetően elfelejtette, hogy már mindenhol vannak biztonsági kamerák, amiknek a felvételeit vissza lehet nézni.
hvg.hu