Leváltották a Magyar Nemzeti Múzeum két főigazgató-helyettesét
Új idők, új szelek, új működési rend – indokolta a lépést Demeter Szilárd.
Új idők, új szelek, új működési rend – indokolta a lépést Demeter Szilárd.
A vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős Papp Zsolt Györgyöt menesztették a pozícióból.
Pafféri Zoltán a kollégái mellett az építési és közlekedési miniszternek is üzent.
Varga Judit volt férje úgy tudja, hogy a korrupcióval később megbukott államtitkár Orbán Viktor döntése miatt maradhatott a helyén.
Jenei Zoltánt gazdálkodási problémák miatt menesztették.
A magyarellenességéről ismert Catalin Cherechest kenőpénz elfogadása miatt egy kolozsvári bíróság öt év börtönre ítélte.
A belügyminiszter visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának, illetve Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését.
Roberto Vannacci saját könyvében ment neki a homoszexuálisoknak.
Az okokról egyelőre nem sokat tudni.
A kerület polgármestere szerint politikai döntés született és ezért Németh Szilárdot okolja.
Keresztes Pétert az egykori Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Mosóczi László váltja.
Pekárik Géza helyére az MVM általános és jogi vezérigazgató-helyettese a legesélyesebb.
A pontatlannak bizonyult időjárás-előrejelzés miatt elmaradt a tűzijáték, és máris fejek hullottak az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, amelynek gárdája szerzőnk jóslata szerint nincs olyan lelki állapotban, hogy felhőszakadást merjen prognosztizálni. Vélemény.
Váratlanul leváltották a Boksz Világszövetség főtitkári posztjáról Kovács „Kokó” Istvánt, akit tavaly márciusban neveztek ki a szervezet élére.
A leváltott helyettes államtitkár szívügyének tekinti az ifjúságpolitikát, amit nem tud és nem is szeretne elengedni.
Azzal indokolják, hogy ha a megválasztásához minősített többség kell, akkor az eltávolításához is legyen ugyanez előírva.
Kaderják Péter volt energetikai államtitkár egy napot se töltött új tisztségében.
Eduard Moszkaljov vezérőrnagyot még március 15-én nevezték ki a posztra.
Már nem Nebojsa Vignjevics a labdarúgó NB I 10. helyére visszacsúszott Újpest vezetőedzője – erősítette meg a hírt a szerb szakember a Nemzeti Sportnak. A klub egyelőre nem adott ki közleményt.