Szalah nem haragszik Ramosra
A Liverpool fizioterapeutája szerint három-négy hetet kell kihagynia Mohamed Szalahnak, akinek a Bajnokok Ligája döntőjében sérült meg a válla. Az egyiptomi játékos mindent elkövet a világbajnoki részvétel érdekében.
A Liverpool fizioterapeutája szerint három-négy hetet kell kihagynia Mohamed Szalahnak, akinek a Bajnokok Ligája döntőjében sérült meg a válla. Az egyiptomi játékos mindent elkövet a világbajnoki részvétel érdekében.
MTI
MTI
hvg.hu
Két embert őrizetbe vettek, két külföldit el kellett látni.
MTI
A pesti bukás után a Liliom világhódító útra indult, a You'll Never Walk Alone pedig a darab musicalfeldolgozásához íródott.
hvg.hu
Ezt már az UEFA is drágállja, ezer euróba kerül most egy szoba, ami amúgy csak 90 szokott lenni.
MTI
A magyar kapus a szezon végén otthagyja a bajnokságban negyedik, BL-döntőre készülő angol alakulatot.
hvg.hu
Az FC Liverpool a hazai 5-2-es sikerét követően szerdán idegenben 4-2-re kikapott az AS Romától a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így 7-6-os összesítéssel jutott a fináléba. Az angoloknak ez volt az első vereségük a jelenlegi BL-szezonban.
MTI
Jürgen Klopp, az angol csapat menedzsere szerint Alex Oxlade-Chamberlaine sérülése súlyos.
MTI
Jürgen Klopp együttese hazai pályán 5-2-re győzött a Bajnokok Ligája-elődöntők első mérkőzésén.
hvg.hu
Az AS Roma és a Liverpool jutott be kedden az elődöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A római csapat 1-4-ről kezdte a hazai visszavágót, melyen 3-0-ra nyert, így idegenben lőtt góllal jutott tovább Messiékkel szemben, míg a Liverpooli otthoni 3-0-s győzelme után 2-1-re verte idegenben a Manchester Cityt, amely egyébként 17 ponttal áll jobban nála a Premier Leauge-ben.
MTI
Felfüggesztette a Sky csatorna az ott szakkommentátorként dolgozó futballistát, Jamie Carraghert, amiért vasárnap leköpött egy fiatal lányt.
hvg.hu
Van úgy, hogy futballt kell nézni. Nem pártutasításra, nem talpnyalásból, nem azért, mert a párunk, gyerekünk ezt akarja, lefoglalja a tévét, elcipel meccsre, vagy egyszerűen nincs más nézhető, hanem önmagunk miatt. Ha nem rajongásból, akkor a „különleges” iránti tiszteletből.
NIZS
Kent Solheim és barátnője, Carine annak idején megegyeztek: születendő gyermeküknek mindketten választhatnak egy-egy keresztnevet.
hvg.hu
Önmagában is legendás a Liverpool szurkolóinak tábora, de most újabb legenda született.
hvg.hu
A Liverpool vezetőedzője kórházba került, ezért szerdán nem ő tartotta az edzést.
MTI
Mohamed Salah az AS Romától 37 millió fontért (13 milliárd forintért) igazolt a Liverpoolhoz.
MTI
És mindenki más is megteheti ezt. A 125 év igazán tiszteletet parancsoló.
hvg.hu
A Liverpool FC labdarúgóklub minden kapcsolatot megszakított a The Sun című angol napilappal.
MTI
Kikapott a bajnokság sereghajtójától a dobogó harmadik helyéről felfelé leskelődő Liverpool.
MTI
A Liverpool labdarúgócsapatának egyik legendája, Steven Gerrard is jobbulást kívánt a műtét után lábadozó Bogdán Ádámnak.
hvg.hu