#LMP



Nem mindenki jut be automatikusan Bajnaiékhoz

A Milla, a Haza és Haladás és a Szolidaritás vezetői konszenzussal döntenek majd arról, mely szervezetekkel működnek együtt, kiknek a támogatását fogadják, illetve utasítják el. A Szolidaritás elnöke szerint még novemberben elkezdődhet az Együtt 2014 bővítése.


Megadóztatná a nagybirtokokat az LMP

Az LMP többkulcsos, progresszív adót vetne ki a 300 hektárnál nagyobb földbirtokokra – derült ki egy csütörtöki, budapesti háttérbeszélgetésen. Az adóval a kis- és közepes gazdaságokra való átállást ösztönöznék.


Karácsony: az LMP csak híd szerepben szállhatna be Bajnaiékhoz

Az LMP csak programalapon működhet együtt az Együtt 2014 választói mozgalommal - mondta a párt frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában. Karácsony Gergely szerint a választási együttműködésnek akkor van értelme, ha nyitnak a jobboldali választók felé és a csatlakozás akkor igazolható, ha az LMP lesz a balközépet a jobbközéppel összekötő híd.



Jávor: novemberben dönt az LMP, hogy csatlakozik-e Bajnaiékhoz

Ahhoz, hogy az LMP részt vegyen az Együtt 2014 választói mozgalomban garanciákat kell látnia a párt legfontosabb programpontjainak megvalósulásához. Az együttműködés lehetőségeiről a Lehet Más a Politika novemberi kongresszusa dönt - mondta az MTI-nek szerdán Jávor Benedek.


Jávor: „az emberellenes politikát meg kell szüntetni”

Az október 23-a megünneplésének akkor van igazán értelme, ha az erkölcsi világosság, amelyet az ünnep felmutat, inspirációként és iránymutatásként tud szolgálni a mai sorskérdések megoldásához - mondta Jávor Benedek, az LMP parlamenti frakcióvezetője.





Az LMP elfogadtatná Baloggal Gloviczki lemondását

Az LMP arra kéri az emberi erőforrások miniszterét, hogy fogadja el Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár lemondását. Az ellenzéki párt egyúttal távozásra szólítja fel Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt.



Jávor nyilvános vitára hívja Rogánt

Nyilvános vitára hívja Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét Jávor Benedek, az LMP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, hogy részletesen megismertesse az LMP alternatív költségvetési javaslatát és tisztázza a Rogán által megfogalmazott bírálatokat - közölte az ellenzéki párt.


Karácsony: "az őrültség jelei mutatkoznak a Fidesz-frakción"

Az LMP szerint a választási regisztráció bevezetése egyszerre értelmetlen, alkotmányellenes és őrültség. A Lehet Más a Politika azt pedig "még nagyobb őrültségnek" tartja, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője eltöröltetné a központi lakcímnyilvántartást - mondta hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.



Busztender-vita: "a város így is, úgy is csődbe megy"

Az LMP fővárosi frakciója szerint a mostani formában nem megoldás a BKV busztendere, új pályázat kiírására van szükség. A Jobbik fővárosi frakciója szerint a BKV eleget tud tenni a feladatának, ezért elfogadhatatlan a szolgáltatások kiszervezése. Az MSZP fővárosi frakciója ragaszkodik ahhoz, hogy a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén ne szülessen döntés a busztender ügyében, s a testület október végén kapjon részletes számításokat a budapesti közösségi közlekedés jövő évi finanszírozásáról.


Az ellenzék utazzon el!

Találnak a millások, a szoclibek, az alapítványok, az egyesületek és mindenki más külföldi mintát arra, miként áll össze egy sikeres ellenzéki koalíció? Tanulmányút 3 kontinensen.