Ma elindult a Logirintus, a logikai játék a neten, ahol a legjobbakat díjazzák is
A Logirintus már negyedik alkalommal szervez több napon át tartó logikai versenyt. Egyéniben és csapatban is lehet indulni, de családok jelentkezését is várják.
A Logirintus már negyedik alkalommal szervez több napon át tartó logikai versenyt. Egyéniben és csapatban is lehet indulni, de családok jelentkezését is várják.
A közösség segítségével valósítaná meg egy magyar tervező játékát, a Lavosballt, amely a Rubik-kocka egy fejlettebb változatának tűnik.
A digitális kocka nemcsak az 5G-ben, hanem a kiterjesztett valóságban rejlő lehetőségeket is remekül demózza.
Nemrég mutattuk meg azt a logikai feladványt, melyben három egyszerű kérdés-válasz páros alapján kellett megmondani a helyes választ. Jöjjön most a megoldás.
Három egyszerű kérdés-válasz páros alapján kell megfejteni az alábbi feladványt. Elsőre könnyűnek tűnhet, de a helyes válasz megtalálása legtöbbeknek komoly gondolkodást igényel.
Aki szereti a Sudokut, és androidos telefonja van, az letölthet egy egészen különleges játékváltozatot.
Több mint 11 millió forintot gyűjtött össze négy magyar fiatal közösségi finanszírozással egy logikai kalandjátékra – a Quern az első magyar videojáték, ami sikeres Kickstarter-kampányt hajtott végre. A srácok ráadásul mindent máshogy csináltak, mint ahogy azt a sikerreceptek előírják. Hogyan kell a nulláról hűséges rajongókat szerezni egy még meg sem jelent játékhoz? Erről is meséltek nekünk a készítők.
Állítólag Einstein találta ki az alábbi feladványt és azt állította róla, hogy az emberek 98 százaléka képtelen megfejteni. Mi erősen kételkedünk abban is, hogy Einsteiné a feladat, abban pedig mindenképp, hogy csak a legintelligensebbek 2 százaléka tudja megfejteni. Mindenesetre jó móka elgondolkodni, megfejteni. Próbálja ki!
Trükkös szójátékkal, rejtvénnyel, vagy egy jó könyvvel űzhetjük ki agyunkból a nem kívánt, mégis állandóan ismétlődő zenéket, ám a túl nehéz fejtörő esetén visszalopakodhat a dallam - állítják amerikai kutatók.
Egy betört utcai szellőző látványa adta az alapötletet a Sprinkfield nevű játékhoz, amelyből a szellőzős sztori után néhány hónappal már App Store-ból letölthető logikai játék lett. A Webstar Csoportból kihasított, mobilos appok fejlesztésére létrehozott pécsi csapat mindössze három fős, első játékuk példája jól mutatja, hogyan lehet eljutni az ötletektől a kész játékig.
A játékban locsolni kell, de ezúttal nem a Farmville-féle termesztésről van szó, hanem logikai feladványokról.
A japán MegaHouse olyan Rubik-kockát alkotott meg, amibe még a profiknak is beletörik a bicskája.
Jó néhány olyan játék található a Google Playben, ahol a főhőssel egy labirintuson keresztül mászkálva kell megküzdeni a szembe jövő ellenséggel. A harcok általában a karakterek képességein, és legfeljebb a játékos stratégiai érzékén múlnak, a 17 éves Takács Dániel mindezt egy kis logikával is megfűszerezte.
A puzzle játékok új dimenziója az ingyenesen letölthető Rop: szerteszét álló kötelekkel összekapcsolt hatszögekből megadott alakzatokat kell építeni egy nagyon kicsi pályán. Egyszerűnek tűnik, de egy idő után egyáltalán nem az.
Csak figyelje a jeleket, mert egyik pályán sincs kimondva, hogy mit is kellene elérni, még a feladatra is rá kell jönni, mielőtt végrehajtanánk.
Nagyszerű és néhány pálya után elég elgondolkodtató játék a Socioball, de ezt még lehet fokozni is: saját magunknak még sokkal bonyolultabb pályát is összeállíthatunk.
Figyelmünket és gondolkodásunkat teszteli több idióta teszt segítségével az Idiot Test 3.
Profi sógijátékost győzött le egy számítógép Japánban – írja a TechCorner. Ez az első eset, hogy egy gép aktív játékos felett diadalmaskodott.
A Lazors egy jól felépített logikai játék: az első pályák elemeit másodpercek alatt helyükre húzza az ember, de a magasabb szintek megoldása már nem olyan egyszerű.
Versenyt indít a hvg.hu, hogy megtalálja az év logikai játékát.